–
Megszegted az esküdet!
Aiguo
kancellár parancsoláshoz szokott hangjára megremegtek a Mennyei Erény
Csarnokának falai. A trónteremben akár tíz jurta is kényelmesen elfért volna,
az óriási üres térben egy tucat sárkánymintás vörös oszlop állt; a mennyei
császár jelképei már tekeredésükkel is fojtogatták a kihallgatásra várakozókat.
Az aranypikkelyeken zaklatottan ugrált a száznál is több, embermagas
gyertyatartóban lobogó gyertyák fénye. Az örökké égő lángok játszva nyomták el
a késő őszi napfényt, ami a fehér papírral borított vörösrácsos ajtókon
keresztül szűrődött be. A gyertyák édes illata beborította a teret, a belőlük
felszálló hő pedig izgatott mozgásra késztette a terem két oldalán lógó fehér
selyemfüggönyöket.
Rezeda
fellesett a csarnok hátsó végéből. Fülében csengett gazdái intése, miszerint
semmi esetre sem vonhatja magára a figyelmet. A fiatal lány vörösesbarna haját
és vízkék szemét nehezen rejthette el, ám karcsú testével és maga előtt ökölbe
tett kezével elvegyült az előtte görnyedő katonák között. Most, hogy mindenki
meghajolt, már látta a tízlépcsős emelvényt, rajta az üresen álló arany
sárkánytrónnal. A hang azonban nem onnan jött, hanem a lépcsősor közepén
kialakított teraszról, ahol egy tekintélyt parancsoló, negyvenes évei végén
járó, méregzöld selyemruhába öltözött kínai férfi állt hátrakulcsolt kézzel.
Előtte a császári sereg vezetői egyenes háttal, öklüket a kezükbe támasztva
hajtották meg röviden fejüket.
A
terem szélén felsorakozott palotaőrök rosszallása tőrként tolta vissza Rezeda
tarkóját a tömegbe, viseltes ruhája nyilvánvalóan megvetést váltott ki belőlük.
Való igaz, a Palotába vezető hosszú úton alaposan lerongyolódott; a poros
öltözet magára vonta a figyelmet a fényűző teremben. A vele érkező katonák sem
kaptak időt, hogy lemosakodjanak, a kaputól egyenesen ide vezették őket, a
császárhoz, ám őfensége nem jelent meg, helyette a kancellárral kellett
vesződniük.
A
lépcsősor alján veszteglő császári hadsereg főparancsnoka a türelme vége felé
járt. Aiguo felé fordult, a mögötte felsorakozott tucatnyi katona jelenlététől
magabiztosan emelte fel fejét és hangját egyaránt.
‒
Nem szegtem meg a katonai eskümet, Aiguo herceg – szögezte le. – Liang
tartományt a Han Birodalomhoz kötöttem, mint ahogy ezt elsődleges feladatom
előírta. Különben is, a császárhoz jöttem jelentést tenni, nem hozzád.
‒
A császár nem foglalkozik olyan apróságokkal, mint egy vert sereg vezetőjének
üdvözlése – engedte el a füle mellett a nyilvánvaló sértést a kancellár.
–
Kíváncsi vagyok, eljutott-e egyáltalán hozzá a hír, hogy visszaérkeztünk –
szólt közbe a kapitány a főparancsnok jobbján.
Homlokára még nem gyűrt ráncot a
hadviselés, húszas évei végére mégis kellő megbecsülést szerzett. Tiszta, nyílt
hangja eljutott valamennyi jelenlévőig, és az évek óta a Palotában szolgálókban
is kétséget ébresztett.
Aiguo
ráemelte vesébe látó tekintetét, szája sarkán félmosoly jelent meg.
–
Amíg ti háborúsdit játszottatok nyugaton – mondta –, Yue kapitány gyors és
határozott lépéssel leigázta Ping tartományt, a császár most ezzel van
elfoglalva. Úgy tűnik, megelőztek… főparancsnok.
Rezeda
maga előtt látta, ahogy Kiu a fogait csikorgatja, és hálás volt, amiért még a
császárvárosba érkezés előtt átadta őt egy kevésbé rangos vezetőnek. Ha rajta
múlna, a főparancsnok mellett állva már rég közbeszólt volna.
Az
előbb felszólaló kapitány öklét a tisztelet jeléül bal tenyerébe támasztotta,
majd meghajolt a lépcsőn tetszelgő férfi előtt, és újból megszólította:
‒
Aiguo kancellár, hadd hívjam fel rá a figyelmét, hogy Liang tartományé a
leghosszabb falszakasz, ami elválaszt minket a nomád xiongnuktól, emiatt Ping
és Liang tartomány meghódítása harcászatilag össze sem mérhető. Ez a
legfontosabb védelmi vonalunk. Liang ura, Zhong nagyúr pedig behódolt a
birodalomnak, és elkísért bennünket, hogy a császár előtt tehesse le
hűségesküjét.
Rezeda
elnyomta mosolyát; a kapitány éppen azt mondta ki, amire ő gondolt.
‒
Ping tartomány élére kormányzó került, mivel ők a leghívebbek a császárhoz –
seperte el az érvelést a kancellár.
Évtizedes politikai karrierje alatt
már az előző császárnak is bebizonyította, hogy jobban jár egy általa felemelt
kormányzóval a tartományok élén. Egy ilyen ember hálásan fogadja a magas
rangot, míg egy ott élő herceg, aki születése jogán birtokolja a hatalmat,
kedve szerint léphet szövetségre a többi tartománnyal.
‒
Akkor talán te magad is add át Yu tartományt egy kormányzónak, herceg, és
szolgáld a császárod más beosztásban ‒ mormolta Kiu.
Aiguo
kancellár szembefordult a császári sereg vezetőivel.
‒
Főparancsnok, tudomásom szerint a sereged tartalékait és minden felszerelését
megsemmisítették, embereid pedig az éhhalál közelébe kerültek, mire ideértetek.
Ezt, bocsáss meg, de semmiképp sem tudom fényes győzelemnek nevezni. – A férfi
felemelte a hangját, így szavait már a szolgálók felé is intézte: – A császár
ma nem fogad titeket. Nagylelkűségében megengedte, hogy további utasításig a
Palotában foglaljátok el szállásaitokat. Ha alkalmas lesz az idő, küldet
értetek. Most elmehettek.
*
Ha tovább olvasnád, ezen a linken tudod megvásárolni a könyvet:
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/a-palota-farkasa-1
https://morningstar-publishing.hu/termek/nemethy-alexandra-a-palota-farkasa/
Ha moly tag vagy, itt írhatsz véleményt, kedvenc idézetet:
https://moly.hu/konyvek/nemethy-alexandra-a-palota-farkasa
