Nabsant 5/5

Csakhogy ezzel Seasontől nem sikerült megszabadulnia, még hallotta a fejében a mágus csapongó gondolatait, amik részben hol róla, részben a sok titkolnivalóról szóltak, amire persze azonnal rávágta magában a mágus, hogy: Ezt nem tudhatja meg! A legtöbb a bron képzés mibenlétére vonatkozott, de néhány Juliával kapcsolatos kérdéskört is feledni szeretett volna, Amzie nem is hallotta tisztán a részleteket, pedig ez még érdekelte is. Végül a mágus lehiggadt és tőle kérdezte:

- Hallasz még?

Amzie hezitált egy ideig, végül úgy döntött a jó utat választja:

- Igen.

- Fenébe. Ez nem lesz jó. Mindenki azt hiszi, de egyáltalán nem jó.

- Nem hittem, hogy ennyi titkolni valód lesz előttem.

- Nem előtted, csak…néhány anyag csak a mágusok számára hozzáférhető, de így…

Amzie érezte, hogy fárad, a verseny csak ekkor kezdett kiütközni rajta.

- Holnap beszélünk egy tanárral, vagy ha kell az igazgatónővel és megoldjuk, jó? Nem akarok a kis titkaidba beletúrni.

- Megbántottam. De hallja, bocs, Amzie – de nem kapott rá választ. – Amzie?

Óvatosan visszament és botja egyetlen elegáns felfelé ívelő intésével átlátszóvá tette az ajtót, de társa – aki immár angharad címet is birtokolta – már aludt. Így az ágyon fekve annyira fiatalnak és törékenynek tűnt, hogyha a mágus nem látta volna a saját szemével alig egy órával korábban, hogy meddig ment el érte a sárkány, el sem hiszi. Csak ekkor lélegzett fel, és azonnal a saját főmágusához sietett. Nem várhatott másnapig.

Amzie hajnalban ébredt. A betegszoba egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy a sziklák felső részébe építették, így tökéletes kilátás nyílt a térre, leginkább pedig a napra. Óvatosan leszállt az ágyáról és lelépett a hideg kőre. A hűvös jólesett neki, az ablakhoz sétált, lekucorodott egy székre és onnan figyelte felhúzott térddel a napkelte megannyi vöröses-sárgás színjátékát. Egy pillanatra még mintha egy vékony aranyfonalat is látott volna a nap sugaraival a völgy felé süllyedni, de miután pislogott egyet eltűnt.

Season öt évvel volt idősebb nála, és legalább ennyi évvel a képzésben is előtte járt. Ha valaki mást választott volna, valaki tanultabbat akár már jövőre egy gormantban lehetne és a sárkánynak az volt a határozott érzése, hogy akár vezető is válhatna belőle. Amzie csak most kezdett aggódni amiatt, hogy Season mit fog csinálni a Fészekben, míg ő még évekig tanul. Lehet, hogy elunja, ezt a köteléket sem fogadta valami vidáman. És mi lesz, ha nem bírják egymást? Egyáltalán fel lehet oldani egy ilyen erős ősi kötést? Legbelül azt kívánta bár ne lehetne, de zavartan meg is rázta a fejét és a napba nézett. Eddig harcolt Seasonért részben mert ő volt a legjobb, aztán meg mert nem akarta, hogy Julia csapongása miatt egyedül maradjon. Be akarta bizonyítani neki, hogy igenis bízhat másokban, de mióta megérezte az ajkát és az ősi kapoccsal összefonódtak sokkal többet érzett, ha rá gondolt. Már csak hogy ezen gondolkodott is azonnal hevesebben vert a szíve, így zavartan tette vissza talpát a hideg kőre, hátha az segít. Nem segített.

- Annyira örülök, hogy jobban vagy! – ugrott a nyakába óra előtt az óriási belmagasságú helyiség közepén Jinx és a terem légköréből Amzie máris érezte, hogy az angharad címnek előnyei is vannak. A sok elismerő és irigykedő szempárból arra következtetett, hogy végre egy ideig nem kell félnie a kirekesztettségtől, aminek nagyon megörült és boldogan viszonozta barátnője ölelését.

- Örülök, hogy megúsztátok a versenyt. És kösz a segítséget.

- Mondd, most is hall? – kérdezte suttogva Jinx, miután karjába karolva elvonszolta egy sarokba. Amzie felnevetett:

- Nem, de ha hallana, akkor a suttogás sem segítene.

- Jó, tudom… és milyen? Az égiekre, ha hallhatnám Josh gondolatait!

- Nem biztos, hogy örülnél…

- Miért? Season talán nem…nem is tudom. Annyira céltudatos, meg tökéletes. El sem tudom képzelni, hogy valamit ne tudjon – gondolkodott fennhangon a lány. Amzie rájött, hogy nem akar mindent elárulni a mágusról, leginkább pedig a róla szóló fantáziálásait és a Juliáról szóló emlékeit nem akarta kielemezni. Season gormantot akar, az biztos.

- De, eléggé céltudatos – nyugtázta végül, de most hogy eszébe jutott Julia után nézett. Meg is találta az első padok között, épp csak beugrott néhány társához eligazításra, de ahogy megérezte a lány figyelő tekintetét lesújtó pillantással viszonozta, amit Amzie nem tudott hova tenni, mert Julia már ki is ment a teremből.

Órák után a pihenő időben találkozott legközelebb Season és Amzie. A lány eléggé sutának érezte magát, Season arcáról pedig lehetetlenség volt olvasni.

- Keressünk valami csöndes helyet – ajánlotta a mágus és el is indult a folyosón. Amzie követte, bárhová követte volna és e pillanatban igencsak örült, hogy társa nem hallja a gondolatait.

Végül egy üres folyosórészre jutottak, ahonnan ugyan leláttak a középső udvarra, de őket csak nehezen lehetett észrevenni. Season még kinézett az ablakon és megbizonyosodott róla, hogy senki sincs a közelben. A biztonság kedvért még botjával is intett egy kutató bűbájt, ha valaki hallgatózni akarna, de semmi eredményt sem hozott. Ez ugyan megnyugtatta a mágust, másrészről megszűnt a teendők és pótcselekvések sora, a tárgyra kellett térnie, így szembe fordult a sárkánnyal. Seasonnek úgy tűnt Amzie higgadtan várta, hogy belefogjon a mondandójába. Tőle várta a választ, ahogy eddig is tette, ami általában önbizalmat adott a mágusnak, de most azt sem. Megköszörülte a torkát.

- Beszéltem a vezetőnkkel erről a nabsant dologról. Azért hívtalak hogy elmondjam, mire jutottunk.

Mintha fel akarná bontani – villant a kétség Amzie-be. Season a szokásosnál is hivatalosabban beszélt, ami megrémítette a lányt, a szívverésétől szinte nem is hallotta, úgy kellett rávennie magát, hogy felfogja a másik mondandóját.

- A nabsant kötelék elég ritka, normális esetben csak akkor halljuk egymás gondolatát, amikor sárkány vagy. Elvileg a kötelék kialakulásakor természetes, de ha nagyon feszült vagy, akkor is létrejöhet.

Amzie elgondolkodott, hogy ebben a pillanatban miért is nem hallja Season gondolatait? Mert azt nehezen tudta elképzelni, hogy ennél is feszültebb legyen.

- A vezetőm azt mondta az igazgatónő is be fog rendelni minket és megkér téged, hogy esküdj meg, hogyha minket érintő titkot megtudsz, azt nem adod tovább.

- Nem gond – biccentett Amzie, de egyáltalán nem oldódott gyomrában a görcs. Season úgy folytatta, mint aki könyvből olvassa, minden érzelem nélkül.

- Szerinte ez a kötelék egy életre szól, nem lehet felbontani. Persze ha egyikünk meghalna a másik tovább él, ettől nem kell félned.

- Azt hiszed ha veled valami történne érdekelne, hogy túléljem? – mondta ki a lány azt, amire először gondolt, de rögtön utána zavartan félrenézett. Előző nap még minden annyira egyértelműnek tűnt, most mégis annyira távolságtartó a másik, mintha máris megbánta volna. Season mélyet sóhajtott és neki dőlt a falnak.

- Arról is megkérdeztem a vezetőm, hogy mi van, ha valamiről nem akarom, hogy tudd, de azt mondta emlékeket nem tud törölni.

Amzie ránézett kíváncsian, várakozva. Érezte, hogy Season kezd emberibbre váltani, hogy valamit el fog mondani, amit nem akart. Nem is akar, de nyilván foglalkoztatja, ha sokat gondol rá. A mágus mégis terelte még a témát:

- Neked nincs olyan, aminek nem örülnél, ha tudnám?

- Nincs – vágta rá hezitálás nélkül a lány. Úgy érezte nincs titkolnivalója a mágus előtt, amitől az zavarba is jött, megpróbált segíteni neki.

- És Asbeth?

- Mondtam már, hogy nem volt valami hosszú távú dolog, csak egy csók volt.

- Na igen… – bólintott Season, végül rászánta magát. – Mondtam, hogy először Julia jelöltje voltam, én adtam neki a tüzet.

- Igen.

- Nem akartam, hogy tudd, de ha rosszkor jut eszembe nem szeretném, hogy meglepődj, azért is akarom elmondani inkább így, hogy ne lásd. Akkoriban nagyon tetszett Julia hozzáállása, és ő is kedvelt engem, úgyhogy köztünk nem csak egy csók volt. Ezt persze senki sem tudja, titokban találkoztunk, mert a Fészek szabályai szerint ez szigorúan tilos, de akkoriban nem érdekeltek a szabályok, legalábbis ez nem.

Amzie a bla-bla részt már nemigen hallotta, a döbbenettől eltátotta a száját. Persze nem hitte, hogy Season még soha nem volt senkivel, mégis mintha szíven döfték volna annyira fájt neki, hogy Juliával volt, azzal, aki most a tanára, és aki eldobta egy másik bronért. Lassan beszivárgott a fejébe Season gondolatmenete:

- Máshogy kellett volna mondanom. De hogy, ha egyszer tudnia kellett? Eszembe jut, ahányszor csak meglátom Juliát visszaváltozni. Ő volt az első, nem tehetek róla. – Amzie arcát fürkészte, várta a reakcióját, sok jóra nem számított, de mikor a lány felnézett rá hosszúkás sárkány pupillájával, elsápadt.

- Amzie…

- Menj el – kérte a lány. – Ha Julia még most is fontosabb neki…nem akarom hallani. – Menj el, most!

Season hátrább lépett pár lépést.

- Tudnod kellett – nézett a szemébe, mire Amzie behunyta, hogy ne lássa.

- Igen. Tudom, hogy tudnom kellett. De menj el.

Még hallotta Season lépteit, amint lassan elhaltak a folyosón. Mikor már nem hallotta leguggolt a falnak támaszkodva és kezébe temette az arcát. Tudnia kellett, de nem volt benne biztos, hogy el fogja tudni viselni, ha véletlenül meglátja őket együtt. Vagy ha csak a csókjukat látja meg és ekkor rádöbbent, hogy végérvényesen beleszeretett Seasonbe. Nem akarta látni, hogy mit csinált másokkal, hogy mit mondott más lányoknak. Tudta, hogy voltak mások, mint ahogy mindenki más is tudja a párjáról, de látni… úgy, hogy Julia közben őt tanítja. Vajon a howel ezért olyan furcsa vele? Megbánta, hogy Seasont dobta? És vajon Season még mindig vele szeretne repülni, és csak azért maradt ennyi ideig a Fészekben hogy megvárja, míg Julia meggondolja magát?

 Hirtelen érezte, hogy egy biztonságot adó kar öleli körül és felnézve Season égkék szemével találkozott. Az letörölte a lány könnyeit, amiről az nem is tudott, aztán magához ölelte úgy duruzsolta a hajába:

- Julia a múlt, nem miatta maradtam itt, hanem hogy bron lehessek. Tegnap engem is váratlanul ért ez a kötelék, sok minden eszembe jutott, aminek nem kellett volna, de az biztos, hogy melletted akarok maradni. Igaz, hogy először csak nagyon tetszett, amit rólad mondtak, azért jelentkeztem, de aztán kezdtelek megkedvelni, azért is bántott, amikor kiderült, hogy más adta a tüzet. Azt hittem csak bábnak kellek, hogy csak használni akarsz mint bront, ahogy Julia tette Force-szal. De mikor tényleg egyedül álltál ki a versenyre és vártad, hogy végre észhez térjek az… hihetetlen volt. Te ezerszer jobb vagy, mint ő volt, a legjobb, ami velem történhetett. Sokat gondolkodtam, hogy elmondjam-e mert sejtettem, hogy fájni fog, de ha később derül ki még jobban fájt volna. Sajnálom, hogy ezt kellett tennem.

Amzie csak hallgatta és ölelte magához a mágus karját, amivel az átölelte és érezte, hogy lassan megnyugszik, hogy a kételyei szépen fokozatosan halványodnak.

- Teljesen beléd szerettem – mondta ki halkan, szinte a karjába suttogva, mintha attól félne, hogy ha hangosabban mondja ki, meghallja az egész Fészek. Még jobban belebújt a srác ölelésébe, úgy folytatta. – Minden mágust gyűlöltem, mert mindegyik csak lenézett, kivéve a Merlinben a négyest. Apám kitagadott, de előtte csak azt sulykolta belém, hogy az a normális, ha minden mágus lenéz, mert nem érek semmit. Akikkel találkoztam korábban így is tettek, ezért lassan már nem is törődtem velük. De te annyira tudtad, hogy mire van szükségem és tudom, hogy tanulhattatok rólunk, mégis annyira jól esett, hogy törődtél velem. – Nagyot sóhajtott. – Nem érdekel, hogy mi volt Julia és közted, csak azt szeretném, ha mellettem maradnál. Te vagy az egyetlen, akire igazán számíthatok.

Season elmosolyodott, ő is csak ekkor könnyebbült meg:

- Már tegnap megmondtam, hogy ezentúl megvédelek.

Ahogy Season megjósolta nem sokkal később az igazgatónő behívta és valóban feleskette, hogy nem árulja el a mágusok titkait, ha hozzá jut. Amzie megfogadta, hogy nem fogja, és ezzel le is tudták a formaságokat, csakhogy A Fészek ettől még nem higgadt le, mindenki erről beszélt és a szünetekben ki gratulált, ki irigykedve nézte őket a távolból. Amzie eddig azt hitte Jinx sokat segített neki, de amit a következő hetekben kiállt a kedvéért, az példátlan volt a boszorkány életében. Jinx tőle szokatlan határozottsággal szerelte le az érdeklődőket, amikor már túlságosan zaklatták a lányt, és mindig mellette állt.

Amzie csak úgy maradhatott nyugton, ha felment a kedvenc bástyájára és védvonalat vont köré. Ilyenkor nem látták meg, hogy a bástyán ül és nyugodtan pihenhetett, vagy tanulhatott.

Egy délután épp itt ült, mikor postája érkezett egy óriáslepke formájában. Ahogy elkapta a lényt az megmerevedett, majd visszaváltozott levéllé. Amzie szíve megdobbant, mikor felismerte Asbeth írását. Óvatosan bontotta fel az írást, hisz eddig valóban nem kapott tőle semmit. Asbeth lendületes betűitől minden eszébe jutott velük kapcsolatban, de gyorsan megrázta a fejét, nehogy később Season megorroljon emiatt és olvasni kezdett.

Helló Amzie!

Hallom angharad lettél, gratulálni szerettem volna. Ha igaz a pletyka és Season a legfőbb jelölted, ebben az esetben örülök, jó választás.

Hallottuk, hogy a feketék támadtak az országban itt-ott, tudok róluk valami közelebbit? Mindenki kicsit aggódik, egyre közelebb érnek a Merlinhez, a tanárokon is látszik a felszültség, mintha sejtenének valamit, de semmiben sem biztosak. Egy teljes gormant állomásozik nálunk, beköltöztek a suliba, természetesen nem a Fészekből jöttek, egy kisebb képzőből, így is nagyon jók. Gondolni sem merek rá, mi lesz belőled, ha elvégezted. Talán nem is fogsz emlékezni ránk a Merlinből, amilyen kevés ideig voltál itt – Amzie elmosolyodott Asbeth játékán. Tovább olvasta az új bekezdést.

Nem tudom, mennyire szeretnél Ezekielről hallani, ha nem, akkor ugord át ezt a részt. Miután visszajött tőletek összecsomagolt és hazament, nem várta meg az év végét. Azt mondta jövőre befejezi a sulit, de egy másik iskolában, vagy magánúton teszi le a vizsgákat, de nem mondta el, hogy mi történt pontosan. Csak annyit kérek, ha lehet mondd el, köztetek történt valami? Vagy a sárkányokat nem bírta? Úgy hittem lelkesen fogadják, de teljesen összetörve érkezett meg, mintha nem is önmaga lett volna, fájt látnom.

Várom a válaszod, örülnék, ha írnál.

                                   Üdvözöllek:

                                                           Asbeth

Amzie még egyszer átfutotta a levelet. Az Ezekiellel kapcsolatos rész inkább csak elszomorította, de nem lepte meg ellentétben a gormantal. A Fészekben általában tudták, hogy melyik gormant merre jár akkor is, ha nem tőlük került ki. Igaz ezt az információt nem minden esetben osztották meg a tanulókkal. A lány mégis elhatározta, hogy megpróbál minél több információt összeszedni a válasz előtt, bár tisztában volt vele, hogy nem halogathatja. Összepakolta a cuccait és elindult információszerző körútra.

Vacsorára sajnálattal jött rá, hogy egy cseppet sem került közelebb a válaszokhoz, az ismerősei nem tudtak semmit, a howeleket pedig nem merte megkérdezni, így kedvtelenül vonult vissza a szobájába.

Már mindenhol sötét volt, a legtöbben aludtak köztük Amzie is, mikor Jinx éjjel óvatosan rázogatva ébresztette mélyen alvó barátnőjét.

- Amzie! Amzie, ébredj! – könyörgött neki, mire az nyűgösen fordult felé, a szemét nem igazán nyitotta ki.

- Mi történt?

- Eljönnél velem?

- Ilyenkor? Hová?

- Josh-hoz.

- Minek?

- El kell hoznom a csatabotját.

- Minek?

- Mert….elvesztettem egy fogadást.

Amzie sóhajtott és visszafordult a fal felé, onnan mormolta:

- Tudod, hogy nem mehetünk a Mágusok Szent Térfelére, ahol mindenféle titkokat őriznek.

- De…te úgyis meg fogod tudni a titkokat, úgyhogy te akár jöhetnél is. Légyszi, Amzie, te sokkal jobb vagy varázslásban, mint én!

A lány nyűgösen visszafordult, de a hold fényénél könyörgő barátnőjének nem mondhatott nemet. Lerúgta takaróját és a pálcájáért nyúlt.

- Tudod, hogy merre van a szobája?

Jinx bűnbánón lehajtotta a fejét, Amzie inkább nem mondott semmit. Egy kereső pillét varázsolt a sötét szobába, ami kísérteties kék derengésbe vonta a bútorokat és odasuttogta neki:

- Keresd Josht.

A pille libbent egyet és már át is szállt az ablakon. Amzie kinyitotta és utána nézett, de nem láthatták jól, így kimentek a hálójukhoz vezető folyosóra és ott figyelték, ahogy az egyre távolodó kék fény végiglibben a mágusok ablakai előtt. Végül a második szinten állt meg persze, hogy szinte a legtávolabbi ablak előtt. Pulzált egyet, majd eltűnt.

- Ott van – jelentette ki, majd gyorsan felöltöztek és már indultak is.

A sárkányok szárnyánál nem volt gond, az első akadályt a mágusok oldalához vezető hatalmas kapu okozta, ami úgy állta el az útjukat, mint egy megmásíthatatlan tény. Amzie felnézett a nappal sokkal barátságosabbnak tűnő ajtóra, majd barátnőjéhez fordult:

- Miről is szólt a fogadás?

- Nem hiszem, hogy tudni akarod – sunnyogott félszegen Jinx, ami nem volt szokása, így Amzie felsóhajtott, majd Jinxre mutatott pálcájával, aki azonnal Josh-sá változott, ő pedig Season alakját vette fel. Jinx-Josh lelkendezett:

- Zseniális!

- Nem hiszem, hogy ennyivel becsaphatjuk az ajtót – gondolkodott el Amzie, mire barátnője felnevetett.

- Éppen úgy viselkedsz, mint Season!

- Kell valami jelszó. Biztos van. Hm – pálcájával az ajtóra mutatott és kipróbált egy sor jelszót, amiket korábban lesett el mágusoktól, az egyik végül működött.

- Szuper!

- Ne lelkendezz annyit, Josh – rótta meg Amzie külön kihangsúlyozva a nevét, mire Jinx higgadtabban próbált viselkedni.

A folyosón alig találkoztak valakivel, ilyenkor a lányok szíve majd’ ki akart esni, de minden esetben amint meglátták a mágusok Seasont csak biccentettek, és sietősen tovább mentek. Amzie komolyan elgondolkodott társának vajon mekkora tekintélye van a többiek között, de arra jutott, hogy ezen később fog rágódni.

Már csak a következő sarkon kellett befordulniuk, hogy elérjék a legtávolabbi szárny lakrészét, mikor megint egy párosba botlottak, de mikor „Season” felnézett elfehéredett, ugyanis Season nézett vele farkasszemet. A mágus egy pillanatra meglepődött, aztán már nyúlt is botjáért, mire Amzie barátnőjére kiáltott:

- Menj, menj, menj már! – de mivel Jinx a döbbenettől meg sem moccant Amzie az ablakhoz ugrott és kilölte rajta barátnőjét. Már ő is ugrani akart, de ekkor Season bűbája megkötözte ezzel egy időben lefoszlott róla az álca. Season csodálkozva mérte végig:

- Amzie? Mit keresel itt?

- Hosszú történet…

Ebben a pillanatban hatalmas pukkanást hallottak, így a boszorkány odakapta a fejét. Még épp látta a hatalmas félgömb alakú pajzsot, ami a Fészket védte, de amiről Jinx sárkány formában is ájultan zuhant lefelé. Amzie azonnal megértette, hogy csak mágusok készíthették, és egy csapásra sok furcsaság és apróság vált számára világossá. Például hogy az éjszakai őrök miért csak bizonyos távon belül repülnek, hogy amit arany fonálnak látott egy hajnalban valójában a védgömb megszűnése volt a nap felkeltével. Azt viszont még mindig nem értette, hogy ha őket védi a rendszer, akkor belülről számukra miért veszélyes? Így sokkal inkább úgy tűt, mintha a sárkányokat éjszakára bezárnák, akár a veszélyes ám hasznos állatokat. Seasonre nézett, aki vádló tekintetéből máris mindent kiolvasott, de nem vette magára, maradt a realitásnál:

- Felelned kell arra, hogy mit kerestetek Jinx-szel éjjel a mi szárnyunkban.

- Nem tudnánk megbeszélni valahogy? – kérdezte óvatosan Amzie, de eddigre már minden őrsárkány Jinx felett körözött, és a mágusok is kiálltak a védfal szélére. Season válaszra sem méltatta. – Jinxnek segítettem, elvesztett valami fogadást, semmi komoly, nyugi.

- Ezt az igazgatónődnek mondd.

- Na ne már… - nyögött fel Amzie, de ha akarta, ha nem, Season már vitte is még mindig megkötve az igazgatónő felé. A sötét folyosókon továbbra is a védőburkon gondolkodott, hogy pontosan kit is védhet, majd arra ocsúdott, hogy az igazgatónő ajtaja előtt állnak, ami az éjjeli sötétben vészjóslóbbnak tűnt, mint nappal.

A nő ráadásul ugyan olyan kifogástalan öltözékben fogadta őket, mint a nap bármely más szakában.

- Amzie Frankins, ön kivételesen sokat fordul meg nálam. Ezúttal mit követett el?

- Bejött éjjel a mi területünkre.

A nő végigmérte.

- Kétlem, hogy ennyire hiányzott volna önnek Season.

Ebben a pillanatban érkezett meg Julia és Force, ez utóbbi a vállán a még mindig kiütött Jinx-szel, akit letett a földre. Amzie ahogy barátnőjére nézett hirtelen bevillant egy érzés a fejébe.

- Igazgatónő ugye jól láttam, hogy egy védvonal van a Fészek körül?

- Most nem erről kell beszélnünk. Mit keresett a mágusok területén?

- Jinx elvesztett valami fogadást. – Hessegette félre a kérdést, mert hirtelen a másik ötlete sokkal érdekesebbnek tűnt. - Elvileg ez a pajzs titkos, csak a howelek tudhatnak róla, meg ön, ugye? Elvileg egyetlen sima mágus, vagy sárkány sem. Mégis még korábban Julia gyakorlat címen megvizsgáltatott velünk egy lábnyomot, amire azt mondtam, hogy nem a mieinktől származik. Igazam volt, ugye? Ez viszont azt jelenti, hogy valaki átjutott a védőpajzsunkon?

Az igazgatónő összekulcsolta a háta mögött a kezét, majd feszülten nézett a lány szemébe.

- Önnek erről nem kell tudnia.

- De múltkor Asbeth-t hozták ide. Ha már hozzánk is betörnek, mi lehet a Merlinnél?

- A Merlinnél? – kérdezett vissza meglepetten az igazgatónő.

- Ott egy teljes gormant, legalább egy hete.

- Honnan tudja?

- Asbeth írta, szerinte a tanárok is nagyon feszültek. Csak ma kaptam tőle levelet – fordult hátra Seasonhöz a magyarázattal. Az nem volt elragadtatva a hír hallatán, de csak egy rándulás jelezte az arcán, utána visszaállt az eredeti maszkja.

- Engedje el. Látni akarom azt a levelet – szólt az igazgatónő, így Amzie kiszabadult és visszakapta a pálcáját, a következő pillanatban pedig már egy begyűjtő bűbájjal hívta magához a levelet, majd átnyújtotta az igazgatónőnek.

Az komolyan végigolvasta, majd visszaadta.

- Válaszolt már neki?

- Még nem volt rá időm.

- Helyes. Holnap reggel odaküldök néhány nabot. Maga és Jinx úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, tanulnak tovább, világos?

- Igen, igazgatónő.

Amzie örült, hogy ennyivel megúszták a kis kiruccanásukat, de Season feltűnően komoran lépkedett mögötte. A lány nem bírta a hallgatást, sarkon fordult, mire Season azonnal megtorpant és a szemébe nézett. Amzie ettől kicsit elbizonytalanodott, de mivel nem tudott olvasni a szeméből inkább verbális csatornára terelte a dolgot:

- Mi a baj?

- Azon kívül, hogy éjszaka Jinx-szel a mágusok körzetében mászkáltok egy ostobaság miatt?!

Amzie kezdett megnyugodni. Ha csak ez a baj, az könnyen orvosolható, de Season láthatóan könnyebben olvasott róla, mert még dühösebb lett.

- Szerinted ez semmiség? Alapvető szabályokat szegtetek meg! Attól, hogy az igazgatónő semmisnek tekinti még mindenki tudni fog róla!

- Jó, én és Jinx hibáztunk.

- Ez rám is kihat, a bronod vagyok! – csattant fel végre Season. Amzie rájött, hogy a mágusnak korábban nem igazán eshetett ilyesféle csorba a becsületén. Julia hozzáállása egészen más tészta, de hogy egy engedetlen sárkánnyal álljon párba, az eléggé visszaüthet.

- Ne haragudj. Nem gondoltam rá, hogy…. – Amzie látva azt a sértett pillantást inkább elharapta a mondat végét. – Jinx felébresztett és indult is, nem volt időm átgondolni.

- A keresőpillét sem?

A lány megadóan feltartotta a kezeit.

- Jó, nincs mentségem, ne haragudj!

Season enyhülni látszott, ekkor viszont kihullt a levél a lány zsebéből, mintha ezen az estén minden összeesküdött volna ellene. A mágus tekintete elsötétült és rá sem akart nézni a levélre, amit a lány villámgyorsan visszatuszkolt a zsebébe. Aztán persze rájött, hogy hiba volt úgy tenni, mintha titok lenne benne, így beszélnie kellett róla.

- Nézd Season, tényleg ma kaptam a levelet, tényleg nem írtam rá választ még, és igazán nincs benne semmi, ha akarod olvasd el.

Season erre csak még jobban felhúzta az orrát.

- Tudod, hogy nem olvasom el más levelét!

- Jó, annyi volt benne, hogy gratulált a kapcsolatunkhoz, leírta a gormantot a Merlinben és arról kérdezett, hogy mi történt Ezekiellel. Egyáltalán semmilyen célzást sem tett.

Season lassan hajlandó volt ismét Amzie-re nézni, és mikor látta rajta hogy igazat mond kezdett felengedni. A lány még hozzátette:

- Úgysem tudok neked hazudni, mert ha eszembe jut meglátod, nem?

- De.

- Akkor?

Season kinézett az ablakon, de nem látta a csipkés hegyek fekete taraját.

- Akkor is zavar.

Amzie úgy érezte ez a három szó egy valóságos vallomás, örömében megölelte a mágust.

A tudat, hogy Season komolyan szereti annyira fellelkesítette, hogy még másnap sem zavarta semmi, sem a kérdezősködések, sem hogy mit kerestek a mágusok szárnyában, az órákon játszi könnyedséggel vett részt, vagy épp végigálmodozta, és észre sem vette már délután lett, így elvonult a kedvenc őrbástyájára tanulni.

       Igencsak elmélyedt a Sárkány manőverezési technika alapjai című könyvben, csak azt vette észre, hogy szinte kiszáradt a szeme az olvasástól így felnézett a távolba a völgy felé és ekkor meglátta, hogy Asbeth közeledik feléjük néhány megtépázott társával és csak a tiltás akadályozta meg benne, hogy elé menjen. Ahogy ott állt a bástya peremén és remegve várta a srácot hirtelen éles tőrként hasított bele Season féltékenysége, és hátra nézett rá. Nem hallotta, mikor érkezett mégis tudta, hogy ott volt.

A mágus őt figyelte, teljes testtartásával felé fordult, végül feszülten megszólalt:

- Szólok, hogy készítsenek elő néhány szobát.

- Találkoznotok kéne.

Amzie remélte, hogy Season higgadt tud maradni, de annak láthatóan sokkal jobban fájt a csók, mint a boszorkány hitte. Ismét beléhasított társa féltékenysége, ezúttal viszont már a gyűlölettől is görcsbe rándult a gyomra, ezért engednie kellett.

- Akkor menj, intézd a szobákat.

Season úgy indult a lépcső felé mintha épp most engedték volna szabadon, egy pillanat múlva már ott sem volt. Amzie aggódva nézett a közeledők felé. Valójában féltette Asbeth-t, hisz emlékezett korábbra, mikor Season Ezekielt támadta, aki ráadásul átment a próbán. Most először nem örült neki, hogy a mágusok szárnyába tilos a bejárás.

Idő közben odaért hozzá az a pár mágus és nab, akik elszöktek, legalábbis teljesen úgy néztek ki. Épp leszálltak a legfőbb bástyára, egy magabiztos kiállású mágus máris Amzie elé állt.

- Merre találom az igazgatónőt?

- Én vagyok az illetékes! – ért fel épp addigra Julia, közben nem mulasztotta el fenyegető pillantással végigmérni Amzie-t, aki inkább lehajtotta a fejét és hátrébb lépett. A nabok elvonultak Juliával, csak Amzie, Asbeth, és három ismeretlen mágus maradtak és várták, hogy mi lesz velük. Amzie a hónapok alatt szinte el is felejtette, hogy Asbeth mennyire vonzó, azonnal eszébe jutott a csókja, a gondoskodó aggodalma, de félt, hogy Season rájöhet, ezért nem mert lépni. Feszélyezve érezte magát a többi mágus előtt is, így Asbeth lépett:

- Üdv, Amzie, rég találkoztunk.

- Tényleg rég volt.

- Fiúk, ő Amzie.

- Csak így, Amzie? Asbeth, ő egy angharad!

A boszorkány zavartan tartotta fel a kezét:

- Elég az Amzie.

A három mágus úgy nézett rá, mint valami csodabogárra, de a lány még nem szokta meg, hogy csodálják, inkább a feladatra próbált koncentrálni. Végre összeszedte magát.

- Season előkészítette a szobáitokat, a kapuig elvezetlek titeket.

- Király!

- Köszönjük! – lelkesedtek a mágusok, mintha csak elsősök lettek volna, pedig már legalább negyedévesek lehettek.

- Erre gyertek – indult a lány a lépcső felé, amin keresztül lejutottak a Fészek központi terére. Asbeth közben mellé szegődött.

- Megkaptad a levelem?

- Igen, de csak tegnap, még nem volt időm válaszolni rá.

- Megtámadták a Merlint a feketék.

- Téged nem bántottak?

Asbeth hezitálása a válasszal arra késztette a lányt, hogy felnézzen rá. Nem is kellett több, a mágus szeme mindennél beszédesebben csillogott, bár próbálta magát visszafogni. Hihetetlenül jól esett neki, hogy a boszorkány törődik vele.

- Nem. Egy nab vigyázott rám, ők hoztak ki.

- Vagyis miattam támadtak?

- Senki sem tudja.

Amzie hallgatott, ahogy a mágus is, ahogy sétáltak át a téren összeért a karjuk, de a lányba hirtelen beléhasított Season féltékenysége és habár Asbeth-t kedvelte, Seasont semmi pénzért sem akarta volna elveszíteni. A kapuhoz közel megfordult, így a három mágus megtorpant és kíváncsian várták, mit szeretne mondani a sárkány nekik.

- Arra van a bronok és jelöltek gyakorlótere, ilyen nincs a Merlinben, biztos érdekel titeket is.

- Jól hangzik! – vette az adást az egyikük, és már el is tűntek. Asbeth gondterhelten várta, mit akar a lány mondani neki, követte, ahová ő vitte.

Amzie egy közeli terembe vezette és becsukta mögöttük az ajtót. A szíve erősen vert, mert nem akarta megbántani Asbeth-t, a barátja szeretett volna maradni, de ha Season meglátja azt a tekintetet nem volt biztos benne, hogy kordában tudja tartani magát a mágus.

- Nincs sok időnk – kezdte a beszélgetést a boszorkány és szembe fordult vele, hogy lássa. Asbeth egy padnak támaszkodott, és keresztbe font karral hallgatta. – Seasont választottam partnernek, így még ugyan nem hivatalos, mert még évekig kell tanulnom, de mi nabsant vagyunk.

- Tudom. Gratuláltam.

- Igen, köszönöm. De ezzel jár az is, hogy néha látjuk egymás emlékeit, vagy halljuk a gondolatait. Ez egy nagyon szoros kapocs.

- Hallottam róla.

Amzie is egy padnak dőlt.

- Tudod nem hittem, de végül elég sok munkámba került, hogy elnyerjem Season bizalmát. Bizonyos okból eléggé bizalmatlan. Amikor legutoljára beszélgettünk még nem gondoltam, hogy tényleg bele fogok szeretni, de megtörtént, különben ez a kötelék sem alakult volna ki.

Asbeth csak lehajtotta a fejét és szorosabbra fonta a karját, így is látszott, hogy minden izma megfeszül ahogy magában vívódott, végül mélyet sóhajtott és felnézett.

- Vagyis?

Amzie úgy érezte ez kegyetlenség. Mindketten érezték, hogy még van köztük valami vonzódás, de Asbeth természetétől idegen módon most egyáltalán nem volt kedves, így a boszorkánynak ki kellett mondania:

- Csak annyit szerettem volna kérni, hogy semmit se tegyél, ami sértheti a hírnevét. Itt senki sem tudja, hogy te adtad a tüzem. Nem szeretném, ha rájönnének. Szerettem volna a barátod maradni, de látom, hogy nem fog menni.

- Látod? – csodálkozott el Asbeth és leeresztette a karját. Azt nem hitte, hogy ennyire nyilvánvalóak az érzelmei.

- Süt a szemedből, hogy arra a hajnalra gondolsz egyfolytában.

- Sajnálom.

- Én is sajnálom, de ha tényleg érzel még valamit, ne áruld el Seasont.

Asbeth visszafonta a karját és szinte magának mormolta.

- Fogalmad sincs, mekkora dolgot kérsz.

- De van. Azt kérem asszisztálj annak, akivel helyetted fogok élni. Ezért mondtam, hogy sajnálom. Asbeth tényleg sajnálom.

- Jobb lett volna, ha nem jövök ide.

- A Merlinben meghaltál volna, azt mondod.

A mágus keserűen felnevetett:

- És hiába haltam volna meg.

- Nem! – lépett hozzá Amzie és a karjára tette a kezét. – A barátod akarok maradni. Vagy legalábbis nem az ellenséged.

A mágus nem akart a szemébe nézni, de megfogta a kezét és ezzel mintha megkönnyebbült volna. Magához szorította, de a falon szárnyaló sárkányokat nézte.

- Nem hittem, hogy ennyire nehéz lesz visszajönni.

- Mindenki minél előbb meg szeretné oldani a dolgot, a lehető leghamarabb vége lesz. Kérlek, a kedvemért ne csinálj semmit, ami arra a hajnalra utalna. Meg tudod ígérni?

Asbeth végre a szemébe nézett, de Amzie látta, hogy egészen más gondolatok járnak a fejében. Asbeth tudta, hogy egyetlen mondattal porba tudja tiporni Seasont, hogy elveheti a broni jövőjét. Csakhogy már össze voltak kötve Amzie-vel, akit nem bántott volna a világ minden kincséért sem.

- Igen. Nem fogok szólni róla senkinek. Miattam nyugodt lehetsz, koncentráljatok inkább a feketékre.

- Az nem az én asztalom lesz, még csak tanuló vagyok – mosolyodott el a lány és miután megpaskolta a mágus karját elengedte. – Vissza kell mennünk.

- Oké – állt fel Asbeth, így fölé magasodott és Amzie-nek feltűnt, hogy Seasonnél is magasabb. – Nem fogja ezt mind látni?

- Csak ha épp rá gondolok – tudatta a lány.

- És tudod szabályozni, hogy mire gondolj?

- Tanulom egy ideje, menni fog, legalábbis remélem.

Amint visszaértek a folyosóra és a mágusok kapuja felé vették az irányt a sárkány már látta, hogy baj lesz, ugyanis ott a három vendéget maga Season fogadta, de mikor közeledtek azonnal észrevette, hogy együtt jönnek. Egész tartása hideggé és távolságtartóvá vált, a sárkány ilyennek még nem is látta, egész megrémült tőle. Már azon gondolkodott milyen kifogással viheti egyiküket a saját oldalukra, mikor Season mintha megenyhült volna, és feléjük lépett.

- Sziasztok. Season vagyok, személyesen még nem találkoztunk – nyújtott kezet, amit Asbeth szívélyesen elfogadott.

- Asbeth vagyok, örülök a találkozásnak.

Amzie remélte, csak ő érzékeli, hogy az a kézfogás mintha tovább tartott volna a kelleténél. Tudta, hogy nem kezdhet el magyarázkodni, Season pedig volt annyira nagylelkű, hogy nem kezdett átölelős-csókolós demonstrációba.

- Én mutatom meg a szobáitokat, kövessetek.

Amzie még szeretett volna beszélni a jelöltjével, csak egy mondattal kérni, hogy ne bántsa Asbeth-t, de mikor az visszafordult hogy becsukja a kaput a lány szemébe nézett és Amzie látta, hogy Seasonben bízhat. Így nyugodtan hagyta magukra őket és elment lepihenni.

Éjjel rosszat álmodott, ugyanis ott bekövetkezett az, amitől nappal tartott: Season szemén át látta Asbeth-t, érezte társa mélyről fakadó féltékenységgel vegyes gyűlöletét és minden tudásával azon volt, hogy megsemmisítse. Ősidőktől tiltott mágiákat hívott életre a folyosón és bosszantotta, ha Asbeth ruganyos, gyors mozdulatokkal kitért előle, ugyanakkor élvezte ezt a macska-egér harcot, mert természetesen Asbeth, aki még a felvételin sem jutott át nem lehetett ellenfél.
Mivel már a folyosó ablakos részéig jutottak egy jól irányzott taszító mágiával kilökte a központi gyakorlótérre, majd magához vett egy seprűt és utána ugrott.

- Amzie, Amzie ébredj! – rázogatta Jinx, mire a lány kinyitotta a szemét. Még sötét volt, de Jinx halálra rémült arca így is világított.

- Mi történt? – kérdezte nyűgösen még az álom nyomasztó hatása alatt.

- Season és Asbeth párbajoznak az udvaron!

- Tessék? – ugrott ki az ágyból és csak akkor vette észre, hogy szobatársai már az ablakokból figyelik a jelenetet. Reflexből felnézett a mágusok szárnyára, és az előbb megálmodott ablak kitört üvegén át ordította, hogy bizony egyáltalán nem álom volt.

- Meg kell őket állítanunk! – dobott magára egy köpenyt és már indult is lefelé, minden lépcsőfordulóban és ablaknál a párharcra koncentrált, ahol folyamatosan záporoztak az átkok és ellenátkok. Lyukakat robbantottak néhány elválasztó falba és növények keltek életre, hogy vad indává nőve próbálják lefogni a mágusokat. Amzie futólag és amennyi villanásból meg tudta állapítani úgy látta, hogy nem tűnik annyira egyenlőtlennek a verseny, de mielőtt leért volna az udvarra Force, mint rangidős bron közbe akart avatkozni hogy szétválassza őket, de egy szerencsétlenül időzített megkötő mágiával magára volta Season haragját, aki egyetlen elegáns intéssel a falhoz vágta Forcet úgy, hogy az azonnal eszméletét vesztette.

- Hogy merted? – csattant fel azonnal Julia felháborodott hangja az ajtóból Amzie-hez egészen közel és már ugrott is Season felé, a következő pillanatban tűzvörös sárkányként hasította az eget, hogy a kellő magasságból csaphasson le áldozatára. Seasont, akit abban a pillanatban Asbeth ellentámadása foglalkoztatott Amzie mentette meg, aki zafírkék sárkányként elkapta Julia farkát és egy erős lendítéssel feldobta a levegőbe. Közben tudta, hogy Seasonnel kapcsolatba kerültek, így beszélni akart vele:

- Hagyd abba, Season!

- Megölöm!

- Higgadj le! Te nem ilyen vagy! – kérlelte, de nem jutott tovább mert Julia fúriaként támadt rá és a Fészken kívül egy sziklához vágta. Amzie épp elkerülte az éles peremet és minden pihenő nélkül egymásba gabalyodtak, lábuknál összekapaszkodva birkóztak, pörögtek és zuhantak a levegőben hol tüzet okádva, hol egymást harapva. Való igaz, Amzie jobbára csak védekezett, nem akart Juliában kárt tenni, nem tudta nem észrevenni a másik csalódottságát, amiért Season elég jól láthatóan túllépett rajta. Aranyszín szeméből sütött a múlhatatlan harag, és minden egyes kiálló szirthez hozzávágta nála képzetlenebb ellenfelét.

Amzie végül úgy került, hogy Juliát szédítő magasságban sikerült maga alá gyűrnie, így zuhantak a  Fészek feletti legmagasabb gerinc éle felé amit Amzie szélsebesen látott közeledni és markával az utolsó pillanatban rántotta félre ellenfelét, de ő csak akkor fogta fel Amzie tettének súlyát, mikor már jócskán a Fészek felé zuhantak még mindig olyan sebességgel, hogy mellettük a sziklák egybemosódtak. Hirtelen eleresztette és szárnyát széttárva szinte megállt a levegőben, Amzie pedig zuhant tovább egyenesen a gyakorlótér felé, ahol a párbaj még eközben is tartott csatatérré változtatva ezzel az udvart. A Fészek lakói jól láthatóan nem tudták eldönteni, hogy a sárkányok harcát figyeljék inkább, vagy Seasont, aki immár úgy tűnt minden tudását bevetette, Asbeth pedig fáradva és itt-ott megtépázott ruhában, de még élt és képes volt ellentámadásra is.

Még a rangidős nabok is megbabonázva figyelték az eseményeket, csak mikor Amzie leért és mindkét lábával leszorította a földre Seasont és Asbeth-t is, tértek kicsit magukhoz.

Amzie hihetetlenül dühös volt Seasonre, ami sárkányszeméből még vészjóslóbbnak tűnt.

- Tedd le a csatabotod, most! – gondolta. Season feje mintha kitisztult volna, összevonta szemöldökét, majd kérdőn nézett a szintén a földre szorított Asbethre, aki a sárkány másik lába alatt feküdt. Ő bezzeg felszólítás nélkül letette a botját.

- Nem értem, hogy történhetett… sajnálom.

- Ez most kevés – gondolta reflexből Amzie és nem érdekelte, hogy Seasonnek fáj. – Lehiggadtál?

- Igen.

Amzie szigorú szemével, amit keskeny hosszúkás pupillája e pillanatban igencsak kihangsúlyozott egy pillanatig mér méricskélte, aztán óvatosan arrébb szállt, hogy egyszerre eressze el a mágusokat.

Azok egyszerre álltak talpra és tartották a távolságot, de egyiküknek sem jutott eszébe a csatabot után nyúlni.

Ekkor szállt melléjük Julia és visszaváltozott boszorkánnyá, úgy utasította gormantja összes nabját:

- Azonnal fogjátok el a három másik mágust!

Közben előkerült egy köpeny, így Julia szalonképesen fogott a magyarázatba:

- Discordium-átkot szabadítottak ránk, azért támadtál Asbeth-re. És én Amzie-re – tette hozzá kelletlenül a teljesség kedvéért. Amzie, aki idő közben szintén visszaváltozott megkapta Seasontől a saját köpenyét, de a kapcsolat köztük még élt, így tudta meg az átok mibenlétét:

- Ez csak ott működik, ahol amúgy is jelen van az ellentét. Viszont…Asbeth minden támadásom kivédte. Hogy lehet?

- Jó kérdés – hallotta a fejében Amzie gondolatát, majd összenéztek, utána mindketten a nevezett felé fordultak, aki mogorván állta a tekintetüket. – Csak el ne mondja – könyörgött magában Amzie.

- Mit? – érdeklődött Season.

- Nem érdekes.

Szerencséjére társa nem kérdezősködhetett tovább, mert ebben a pillanatban tették le a három mágust, akik cseppet sem féltek annak ellenére, hogy szökési kísérletükkel tökéletesen bevallották, hogy bűnösök. Eddigre az igazgatónő is megjelent az udvaron és az eddiginél is több fénycsóvát bocsátott a magasba, amik kis hullámzó kék-narancs fénykígyókként ragyogták be az udvart.

- Mi történt? – követelt azonnal magyarázatot, tekintélye előtt mindenki meghajolt és Julia, mint a történet rangidős résztvevője tényszerűen elmondta az eseményeket. Az igazgatónő a két idegen mágusra nézett és egy elmormolt mágiával semmivé tette az álarcukat, három harmincas férfi állt velük szemben, higgadtan és elégedetten mosolyogva.

- Kinek dolgoztok? – kérdezte az igazgatónő, de a kérdezettek nem feleltek, csak vigyorogtak, így a nő hátra fordult Amzie-ék felé. – Bemutatkoztak?

- Nem.

- Sajnálom – tette hozzá Julia is. Most már nem is értette, hogy nem tűnt fel neki, hogy egyáltalán nem tudják a mágusok nevét. Asbeth természetesen gyanú felett állt, hiszen ő azt hitte diáktársaival jött.

- Utoljára kérdem, kiknek dolgoztok?

- Hamarosan megtudjátok, már minden fontos képzőt megszerzett! – nevetett fel rosszindulatúan az egyikük, a következő pillanatban pedig olyan erős robbanás rázta meg a közeli hegyeket, hogy sziklák potyogtak a félgömb alakú védő búrára, ami megrepedezett a mágia súlya alatt, majd fehér cafatokra foszlott, akár egy pókháló. Az igazgatónő azonnal osztotta az utasításokat, Amzie csak annyit érzett a nagy felfordulásban, hogy Season mellé állt és maga felé fordította:

- Hallod? Visszük a többieket a játszótérre! Most!

- De Asbeth…?  - kérdezte Amzie. Season rá nézett majd úgy döntött elég jó ahhoz, hogy ezt a támadást is túlélje.

- Hozz egy seprűt, velünk jössz! – utasította, mire Amzie átváltozott és felszállt egy közeli sziklára figyelni a terepet, bár nem sokra mentek a vaksötétben. Néhány fiatalabb osztálytársa követte hátukon jelöltjeikkel, mégis hátborzongató volt a tudat, hogy ez most nem csak próba.

Amzie a sötétben alig látott valamit, a csillagokat homály fedte és az igazgatónő fényei is kialudtak, így Season és a többi mágus néhány hófehér fénygömböt lőtt fel minden irányba, ami csak arra volt jó, hogy néhány elsuhanó árnyat megvilágítson, felismerni a feketeségben lehetetlenség volt, de máris támadtak.

- Indulnunk kell!

Season máris adta az utasításokat:

- Max, te repülsz Jinx-szel!

Erre mindhárman felkapták a fejüket, ugyanis Josh épp készült felülni rá. Ellenkezni nem mert Seasonnel, de Jinx nagyon mérgesnek tűnt, egy pillanatra mintha még azt is elfelejtette volna, hogy támadják őket, nem engedte a közeléből a jelöltjét és félelmetesen vicsorgott Maxre, aki próbálta megközelíteni. Épp készült káosz kitörni, mikor Amzie hatalmas sárkányüvöltést hallatott, mire Jinx összeszedte magát és hagyta, hogy Max jöjjön vele. A többiek csak behúzott nyakkal várták, hogy végre indulhassanak, ugyanis több bron a fal tetejéről jelentette, hogy ez még csak a feketék előörse volt, sokkal többen közelednek. Season egy pillanat alatt elfoglalta a helyét és már szálltak is felfelé, mellettük Asbeth seprűn, aki hátrapillantva ellenőrizte, hogy mind a tizenhat újonc biztonságban együtt eljusson a játszótérhez.

Szélsebesen suhantak meredeken felfelé az éles sziklákhoz minél közelebb, alattuk egyik pillanatról a másikra tűnt el a Fészek, a sötéten csak tompa kiáltások szűrődtek át, sárkányfüst szag itatta át a levegőt és tapadt fel a mágusok szájpadlására megkeserítve ezzel a gondolatukat is. Amzie hallotta a háta mögül, hogy társai követik és zsigereiben érezte, hogy mind megbíznak benne. Érezte, ahogy Season a hátára dől és hallotta, hogy hevesen ver a szíve, ami egyáltalán nem nyugtatta meg.

- Mit akarhatnak? – kérdezte tőle, miközben egyre súlyosabb szárnycsapásokkal közeledtek a szirt teteje felé.

- Nem tudom, de támadnak, és ölnek is. Mindenkit biztonságba kell vinnünk.

- Ez nagyon vezetősen hangzott – mosolyodott el magában Amzie és észrevette, hogy egy pillanatra Season is feloldódott és melegség járta át.

Hirtelen felbukkant előttük a csillagos ég. Amzie felszállt a magasba és megvárta, míg mindenki felért a szirtre és leszállt, hogy kicsit megpihenjen. Asbeth szintén a seprűjén maradt, láthatóan számba vette a párokat. Miután meggyőződtek róla, hogy mindenki megvan lenéztek a mélybe. A Fészket fekete köd takarta el, csak villanások és sikolyok szűrődtek át. Asbeth felszállt Season és Amzie mellé. A sárkány legnagyobb megkönnyebbülésére tökéletesen a feladatra tudott koncentrálni, mintha nem párbajoztak volna fél órával korábban.

- Hová megyünk? – kérdezte Seasont. Amzie megfordult a levegőben, hogy jobban lássák a hosszan elnyúló síkság túloldalán a gejzírmezőt. Afelett derengett az ég a lávától, mintha épp arra hajnalodna.

- Oda – felelte Season Asbeth-nek.

- Ott van fedezék?

- Az a fedezék.

Asbeth felmérte a terepet.

- Túlságosan nyílt. Miért nem maradunk a hegyekben?

- Ott nem tudunk mindenkire vigyázni.

Asbeth kétkedve felnevetett.

- A Fészek ostrom alatt áll, nem hiszem, hogy tudtok magatokra vigyázni. Szerintem tudod, hogy mit akarnak.

Amzie épp csak félreröppent a fekete ködből érkező hasító átok elől, ami kettétörte volna a szárnyát.

- Mennünk kell! – gondolta, Season pedig ki is adta az utasítást, mire a sárkányok jelöltjeikkel felszálltak és elindultak a játszótér felé.

Reményt adott nekik a fény, és Amzie érezte magán a bizalmukat, ami ezáltal mázsás súlyként nehezedett rá. Most ő faggatta Seasont.

- Mi lesz, ha odaértünk? Tényleg nem láttam ott sem fedezéket.

- Van ott fedezék, bízz bennem.

- És ha nem érünk oda?

- Még nem jöttek utánunk, nagy az előnyünk.

Ebben a pillanatban hatalmas vijjogást hallottak a hátuk mögül, majd a szirten, ahol pár perce pihentek megjelent hét fekete sárkány a csuklyás bronukkal, akik utánuk vetették magukat és szinte fekete füst szállt utánuk. Season a sajátjaira kiáltott:

- Gyorsabban!

Amzie kicsit hátrább maradt, a csapat mellett, hogy mindenkit szemmel tartson. A sort Jinx és Max zárták, szerencsére jól bírták az iramot. Amzie melléjük szállt, hogy Season és Max beszélhessenek.

- Ha odaértünk mi hátra maradunk, ti vigyétek a többieket biztonságba.

- Segítek! – ajánlotta Max.

- Nem kell, ismerem a terepet, Amzie meg nagyon jól boldogul a gejzírekkel. Ha szerencsénk van, nem ismerik a helyet.

- De ha nincs…

- Csak vidd a többieket biztonságba.

- Én is veletek maradok – szállt melléjük Asbeth, mire mind ránéztek, végül Season mondta ki, ami mindannyiuk fejében járt.

- Seprűvel?

- Gyorsabb, mint egy fekete. Láttad, mekkorák?

- Nekem ez nem tetszik – gondolta Amzie, kivételesen párja egyetértett vele.

- Nekem sem tetszik, és Amzie-nek sem.

- Lehet, de nem utasíthattok – felelt makacsul Asbeth, majd elkerülendő a további vitákat előre húzott a raj élén haladóhoz, és a továbbiakban nem is szólt hozzájuk.

- Season, csinálj valamit! – kérlelte Amzie. Érezte, hogy a mágus megsimogatja a hátát.

- Semmilyen befolyásom sincs felette. Azt csinál, amit jónak lát.

- Támadnak! – figyelmeztette őket Max, a következő pillanatban Season intett hátra, így egy mágikus pajzson foszlott szét az őket célzó átok. Amzie látta, hogy közel a játszótér, a fények egyre élesebben és hevesebben villogtak a kitörő gejzírek nyomán.

- Itt maradjunk?

- Ne, bevisszük őket a sziklák közé, ott lesz egy barlang.

- Okés – azzal nagyot kiáltott ezzel bíztatva a többieket, mire mind érezhetően minden erejüket beleadva repültek a játszótér felé, mégis messziről úgy néztek ki, mint a menekülő verébraj a sasok gyűrűjében.

Season hősiesen verte vissza az átkokat, folyamatosan védekezett Max és Asbeth segítségével, mikor végre beértek a gejzírmezőbe.

Itt mindenhonnan forró víz tört fel, a mágusok csak védgömbbel tudtak megmaradni. Jinx és Max előre mentek és egy sorrá fejlődve kígyóztak a hegyek között, míg Amzie, Season és Asbeth a játszótér kapujának kinevezett két nagyobb sziklánál megálltak és várták a támadókat.

Szusszanásnyi idejük maradt, de Amzie egyáltalán nem nyugodott meg. Remegett az izgalomtól. Ugyan a héthez újabb feketék nem csatlakoztak, de ahogy közeledtek így is egyre fenyegetőbbnek tűntek.

- Mi a fenét akarnak tőlünk?

- Nyugodj meg – próbálta nyugtatni Season, de Amzie idegesen csapkodott a szárnyával, majd megrázta a fejét.

- Nem csináltunk semmit, mi a fenéért támadták meg a Merlint, Asbeth-t, most meg a Fészket? Te biztos tudod, mindent tudsz!

- Koncentráljunk a feladatra, Amzie. Szedd össze magad. Nem eshet bántódása a többieknek!

Amzie hátra fordult a fejével hogy lássa Seasont, de ez sem segített, a mágusnak csak a gondolatai voltak elszántak, kívülről Amzie látta, hogy ő is tart az előttük álló csatától.

- Itt vannak – szólt rájuk Asbeth, a következő pillanatban pedig intett botjával, mire hat nab szállt ki belőle és támadt erősen a feketékre, akik közt erre azonnal fellazult a rend és szétszéledtek különböző irányba.

Season nem értette. Ezt a mágiát csak a legmagasabb szintű bronoknak tanították. A mágus különben is egy szinten állt vele a párbaj alatt, mégsem jutott be a képzőbe. Sehogy sem értette, de több ideje nem volt, nekik is lépniük kellett. A szellem nabok csak kis időt adtak, sorra pukkantak szét a feketék támadásai alatt.

Amzie örömmel látta, hogy minden társa biztonságba került, így bevetette magát a harcba.

Seasonnel tökéletesen összeillettek. A mágus eleinte figyelmeztette pár támadásra, ami mellett elég volt csak elmanőverezni, de kis idő múlva már arra sem volt szükség, magától érezte a támadókat, így Season most már az ellentámadásra is tudott koncentrálni. Le is terített egy feketét, aki ájultan hullott le a földre, egy másikat hátrálásra kényszerítettek, akit végül egy feltörő gejzír lőtt a magasba így hárítva a veszélyt. Közben Asbeth is megbénított egy mágust, aki lezuhant a mélybe, egy sárkányt pedig visszaváltoztatott boszorkánnyá, így az szitkozódva hullott le. Az átkok csak úgy röpködtek és habár a feketék fogytak Amzie érezte, hogy nem nyerhetnek. Ebben a pillanatban találták el Asbeth-t, Amzie pedig képtelen volt érte menni, annyira körbefogták, a tüze semmit sem fogott a feketéken. Kínjában felüvöltött, mire pár seprűs mágus tűnt fel, Max és pár bron és azonnal a segítségére siettek.

- A tüzes futam felé! – utasította Season.

- Nem fog menni.

- Mennie kell! – bíztatta, így Amzie erőt vett magán majd egy lendülettel beszálltak a katlanba.

- És ha elkapok egy csóvát?

- Védve vagyok, nyugi! – nyugtatta Season miközben hátra nézve látta, hogy hárman még ide is követik.

Beszálltak, de Amzie minden figyelmére szükség volt, hogy ismét átjusson a tűzcsóvákkal tarkított akadálypályán, ahol még ő is megégette volna a szárnyát.

Jó négy perc alatt jutottak át és ahogy felreppentek hátra néztek és várták, hogy a feketék hol vannak, de csak a villogó-füstölgő kráter volt ott, így Amzie egyre nagyobb lelkesedéssel érezte, hogy lerázták őket.

- Nyertünk? – kérdezte reménykedve Seasont de abban a pillanatban érezte, hogy eltalálta egy átok, mintha mellkason vágták volna, és azonnal zuhanni kezdett, minden elsötétült körülötte.

- Nem nyúlhatnak hozzá!

- Végig tudtad, hogy érte jöttünk Season, állj félre!

Amzie ahogy a földön hevert csukott szemmel több dolgot is érzékelt. Először is hogy ismét emberi formában fekszik az oldalán és valószínűleg Season adta rá a köpenyét. Másodszor több oldalról hallott lábdobogást, így valószínűleg körbevették őket. Lassan kinyitotta a szemét és azonnal fekete csuklyás mágusokkal találkozott a tekintete, egyikük intésére talpra állt, de az mágiával tovább emelte, így jó fél méterrel felettük lebegett. Amzie innen jól láthatta, hogy a feketék vették őket körbe négyen, a sárkányaik felettük köröztek. A boszorkány társai viszont biztonságban lehettek, mert egyikük sem jelent meg. Ugyan aggasztotta, hogy Asbeth sincs sehol, de ennél komolyabb problémája volt, hogy szorult körülötte a mágia, mintha a levegőt sűrítették volna, hogy a köpenye is teljesen rácsavarodott, alig kapott levegőt. Season előtte állt, de mivel eddigre lefogták nem tudott rajta segíteni.

- Engedjék el!

- Sajnos az ellenállásotoknak köszönhetően várnunk kell, addig pedig nem szeretném, ha a kis párocskátok megszökne, úgyhogy erre sajnos szükség van.

- Megfullad! – könyörgött Season, de semmilyen hatással sem volt a mágusra, így visszafordult Amzie felé, aki a levegőtlenségtől szinte már nem is látta, forgott vele a világ. Season érezte, hogy még él köztük a kapcsolat, így rákoncentrált, úgy mondta ki a varázsigét:

- Assumo!

- Ne! – csattant fel a mágus, de késő volt, Season már fulladni kezdett és ezzel egy időben Amzie mintha friss levegőhöz jutott volna, fellélegzett. Ahogy lenézett látta, hogy párja összecsuklott és alig kap levegőt, de nem tudott a levegőből szabadulni.

- Mi történt?

- Átvette a fájdalmad – sziszegte a fekete mágus dühében és hasba rúgta, amit Season a levegőtlenségtől szinte már nem is érzékelt.

- Azonnal engedjék el! Azt mondták értem jöttek, akkor engedjék el!

A csuklyás hangja elvigyorodott.

- Nem minden fájdalmad tudja átvenni – azzal tovább fojtogatta a mágust, Amzie a tehetetlenségtől sírni tudott volna. Nem bírta elviselni, hogy társa azért haldoklik, mert ő nem elég felkészült. Más boszorkány biztos meg tudná menteni, csak ő nem a kis elsőéves tudásával.

- Dissolvo! – érkezett egy ismerős rikkantás a gőzfelhőből, majd azonnal felbukkant Asbeth, Max, Josh, Gery és Orson seprűn, munkájuk nyomán Amzie visszajutott a talajra, Season pedig fellélegezhetett. A boszorkány nem értette, hogy miért épp ők jöttek természetesen Asbeth kivételével. Azok körbevették hogy minden oldalról megvédjék, Asbeth és Max pedig hatásosan állta a további támadásokat, így Amzie és Season pillanatnyilag védve voltak ebben a gyűrűben, de így is patthelyzetben voltak. A boszorkány túlságosan kimerült ahhoz, hogy aznap harmadszor is átváltozzon. A fekete hallhatóan élvezte a helyzetet.

- És most hogy képzelitek a továbbiakat?

Season körbenézett a mágusain és azonnal belátta, hogy nincs értelme őket is belekeverni.

- Josh, Gery, Orson, menjetek vissza.

- Nem!

- Nem kell megvédenetek! – kérte őket Amzie is, hátha így hatásosabb lesz, de Orson miközben ellenfeleit pásztázta válaszolt neki:

- Megmentetted Josht, minket pedig a büntetéstől, tartozunk neked!

- Mikor?  - kérdezte a boszorkány. Fogalma sem volt róla, miről beszélnek.

- Mikor Josht eltaláltam és lezuhant a seprűről – felelt Gery, és Amzie most már látta is rajtuk, hogy semmiképp sem fogják otthagyni.

- Könnyfakasztó a hűségetek, kár, hogy nem tarthat sokáig! – csattant fel a feketék vezére, a következő pillanatban pedig megérkezett a legnagyobb fekete sárkány és hogy elférjen Amzie és a mágusai hátrébb húzódtak a sziklafalig, a feketék szintén félre húzódtak hogy helyet adjanak vezetőjüknek, ugyanis feszült tartásukból azonnal látszott, hogy tőle még ők is félnek.

A mágus könnyedén leszállt sárkányáról, aki bicegve arrébb állt, a férfi pedig Amzie-ék felé közeledett.

- Félre – mondta hűvösen, de Asbeth és társai nem mozdultak, így most már kezével intett amivel félresöpörte őket az útjából, egyedül Amzie maradt talpon a férfival szemben. Season erőtlenül figyelte a jelenetet, mintha az előbbi mágia minden akaratától megfosztotta volna. Viszont ahogy elnézte párját nem értette, a boszorkány ugyanis magabiztossá vált, a fellobbanó tüzek fényében láthatta, hogy szinte mosolyog.

- Apám.

A férfi felhajtotta csuklyáját és ott állt lánya előtt bosszúszomjas tekintettel.

- Nem hihetted, hogy megúszod.

- Ezért volt az egész felhajtás? Csak mert elbuktál, csak mert senki sem akart, meg akarsz ölni? Csak tessék!

A férfi felpofozta, de Amzie már megedződött, így talpon maradt. A férfi felelt a kérdésére.

- A Fészket amúgy is el kellett pusztítanunk olyan okokból, amit úgysem értenél meg. Annak csak külön örültem, hogy te is itt vagy.

Apján látszott, hogy tényleg kiélvezi a pillanatot. Hirtelen egy erős átok suhant felé, amit a férfi épp csak kikerült, nyomában leomlott egy kisebb szikla, a következő pillanatban válaszul egy fekete Asbeth-t bénította meg a mágusok közt és már épp végzett volna vele, de a vezetője felemelte a kezét, hogy kis figyelmet szentelhessen neki.

- Á, Asbeth. Gondolhattam volna, hogy itt leszel.

A máguson most először látszott a meglepettség, így a férfi folytatta mondandóját.

- Nem tudtad, hogy miért nem jutottál be a képzőbe? – a férfi direkt húzta az időt, Amzie pedig érezte, hogy apja vele együtt Season önbecsülését is a földbe akarja tiporni. – Mert tudtam, hogy jó ideig csak te leszel képes feléleszteni benne a tüzet. Igen, láttam, hogy nézel a lányomra a nyílt napon és megfogadtam, hogy megakadályozlak benne, hogy bekerülj. Nem is volt nehéz hatnom az apádra, aki aztán beszélt az igazgatónővel – nevetett fel gúnyosan.

- Akkor bejutott volna? – kottyantott közbe Josh. Eddig el sem tudta képzelni, hogy valaki beleszóljon a vizsgákba, mire a férfi felcsattant:

- Hogy bejutott volna? Ő volt az elmúlt öt év legígéretesebb mágusa, akit felvettek volna!

- Nem volt jogod megakadályozni! – kiáltott rá dühösen Amzie, mire apja elborult szemmel fordult felé:

- Te akadályoztad meg azzal, hogy ide jöttél.

- Nem mehettem máshová.

- Meghalhattál volna korábban is.

- Hogy mondhat ilyet a saját lányának?! – kiabált rá Season és a dühből újra erőt merítve felállt, botjára támaszkodva nézett a férfi szemébe.

- Persze gondolhattam volna, hogy itt is a legjobbat találja meg, igaz, Season? Épp azért keltette fel a figyelmed, mert híre ment a tehetségének. Te meg vagy annyira őrült, hogy egy akkora bukás után újra olyat válassz, aki nem érdemli meg.

- Apám, hagyd ki ebből! – szólt rá Amzie, de a férfi ettől csak még jobban élvezte a helyzetet, a lány tudatába pedig lassan beszivárgott Season megalázottsága, de már nem tehetett semmit.

- Miért, mert ismét csak második Asbeth után? Mert ha jól sejtem Asbeth adta a tüzed épp akkor, mikor idehoztuk, nem?

- Elég volt! – tört ki a düh Amzie-ből és ismét felvette sárkány alakját egyúttal elkapta a menekülő apját és a földhöz szegezte, sárkányagyarait vészesen kivillantotta, közben Season és társai a meglepetés erejével rövid párbajok alatt lefegyverezték a feketéket. Amzie keményen a földhöz nyomta a férfit, de még így sem volt elég lélekereje hozzá, hogy széttapossa, hisz hogy nézett volna akkor anyja és húga szemébe?

- Nem bírod megtenni, igaz?  - vihogott kárörvendőn a férfi, de ekkor érkezett az igazgatónő aranyszínű sárkányként hátán a bronjával, aki egy bonyolult mágiával megkötötte a férfit, hogy az mozdulni sem tudott.

- Vége van, adjátok meg magatokat! – szólította fel a feketéket, akik letették csatabotjukat.

ahogy elmúlt a haragja Amzie ismét visszaváltozott, a pikkelyei lassan tűntek el, de köpeny már nem volt a közelben, a nagy felfordulásban elkeveredett, így a lány kezdett bepánikolni. Látta, hogy Asbeth közeledik felé, de egyáltalán nem akarta, hogy így lássa, hátrálni viszont nem tudott hová, a karjáról és arcáról már tökéletesen eltűntek a pikkelyek. Asbeth pedig megbabonázva figyelte és közeledett.

- Mit csinálsz? – kérdezte Amzie miközben segélykérőn nézett körbe, de mindenki mással foglalta el magát. Végül Asbeth megfogta a vállát és behunyt szemmel elmormolt egy mágiát. Amzie érezte, hogy megváltozott a bőre és ahogy lenézett észrevette, hogy az átalakulás megállt. A mágus amint elvégezte a mágiát elvette a kezét és hátrált pár lépést.

- Ez kitart egy ideig.

- Kösz. És…. sajnálom, hogy miattam nem kerültél be. Szerintem ha szólunk az igazgatónőnek biztos meggondolja magát. Hihetetlen, hogy velünk maradtál egyetlen seprűn és ép bőrrel megúsztad. El fogom intézni – hadarta egyre nagyobb zavarában, mire Asbeth elkapta a lány tekintetét, és a nagy rendezkedés zűrzavarában csöndben mondta neki:

- Amzie, semmi baj. Úgyis egyedül miattad jelentkeztem.

A boszorkány nem állta a pillantását. Nem tudta, hogy járhatná még körbe a témát anélkül, hogy Asbeth-t megbántaná. Szerencsére a mágus folytatta.

- Ne aggódj, többet nem hozom szóba. És nem fogok jelentkezni a képzőbe, elég kínos lenne…mindhármunknak – bizonytalanodott el a végére, de úgy érezte korrektnek, ha Seasont nem hagyja ki.

Említett távolabbról figyelte a beszélgetésüket, de nem hallotta, hisz a kapcsolata nem élt, így csak Amzie zavarát olvasta le a testtartásáról, és összeszorult a torka. Mi van, ha őt választja most, hogy kiderült az igazság? Nem lenne meglepő, Asbeth feltűnően jól harcolt.

- Nem mész oda hozzájuk? – lépett mellé Josh, akiről sütött a bajtársiasság. Hozzá csatlakozott Jinx is, aki a sárkányokat és a többi jelöltet hozták erre a rögtönzött találkozási helyre. Közülük vagy a feketéket figyelték, akiknek megkezdték a biztonságos szállítását a Fészek felé az odaérkező rangidős nabok, vagy Amziet. Season lecövekelt és ritkaságszámba menőn sütött róla, hogy nem akar oda menni.

- Hadd beszéljék meg.

- Biztos vagy benne? – kérdezte Josh. És igaza volt. Season rájött, ha tehet valamit most kell tennie, így elhatározással telve egyenesen hozzájuk ment és meg sem várva a másik kettőt belefogott a mondandójába.

- Amzie én nem fogok visszavonulni a jelöltségtől, nem érdekel, hogy az egész képző tud róla akkor is a te társad akarok lenni és ha ő ismét felvételizik a Fészekbe és a másik jelöltednek választod akkor sem mondok le rólad!

A boszorkány döbbenten állt, ilyen szenvedélyes beszédet még soha nem hallott Seasontől, a hűvös és megfontolt társától. Asbeth közben kesernyésen elmosolyodott.

- Beszéljétek meg, a képzőben találkozunk – lépett el tőlük, amitől Season ismét csak ideges lett, amit nevetségesnek tartott, hisz a harc alatt csak izgatott volt, most meg alig bírt magával. Kérdőn nézett Amzie-re. Ő még mindig a döbbenet hatása alatt állt, egyszerűen nem talált már megfelelő szavakat, ezért átölelte Seasont és szenvedélyesen megcsókolta.

Josh és csapata hangosan ujjongva tapsoltak a háttérben, így egy pillanatra még az öregebb nabok is elmosolyodtak. Felidézték a pillanatot, mikor egymásra találtak és jóleső érzéssel fogadták ezt a kellemes emléket. Season derekánál fogva magához ölelte Amziet, miközben figyelte ezt a csodás boszorkányt.

- Ezek szerint nem felvételizik a képzőbe?

- Felajánlottam, de nem.

- Akkor nem marad a Fészekben?

- Nem, csak onnan viszik haza. Veled lettem howel, téged szeretlek, senki mást.