Teca
karját lehúzta leszakadt pántú válltáskája, amibe ezúttal az ebédjén és egy
vaskos könyvön kívül a notebookját is bezsúfolta. A fiatal nő karja zsibbadt,
gyomrába pedig görcs állt a gondolatra, hogy fél napja maradt az asztali
számítógépén összeállítani azt a fenntartható fejlődésről szóló prezentációt,
amit két hétig készített elő, és amit a munkatársa egy kávékilöttyintéssel
tönkretett.
Pittyent
a lift, majd kinyílt az ajtó és feltárta a hatodik emelet steril fehér falát,
és a palaszürke aljzatot. Teca lakása a rövid folyosó végén volt, de minden
egyes hazajövetel felért egy katonai akadálypályával. A két pár, egymással
szemközti ajtó olyan szomszédokat rejtett, akik mellett a pokol négy lovasa is
csak kiscserkésztanoncnak számított.
Teca
felmérte a terepet. Rögtön balra a narancssárga lábtörlő felől szemet csípő
szag terjengett; Fifike, a szürkésbarna szőrű havanese ismét az ajtó előtt
végezhette el a dolgát, csak mert Gizi néni Esmeraldának drukkolt a tévé előtt
ahelyett, hogy levitte volna az ebet. Vele szemben, a szellemszomszéd ajtaja
előtt csak egy fehér szemeteszsák bizonyította a lakó létezését. Az igazi
veszedelem rajtuk túl kezdődött: a süket Ferkó és az okos Huba. Az egyiket soha
semmilyen szívességre sem lehetett megkérni, nagyothallása révén ritkán nyitott
ajtót. Ellenben Huba folyton Teca csengőjén ült és a házirend zajra és
felújításra vonatkozó pontjait mondta fel olyan hangon, akár a pályaudvari
bemondók.
Teca
megszorította táskája fülét, behúzta a nyakát, és a lehető leggyorsabban végigkopogott
magassarkújában a kőpadlón. Lépteit felerősítve verte vissza az ablaktalan folyosó,
a kulcscsörgés pedig egy lovagi csörtének is beillett. Teca gyorsan beslisszolt
az ajtaján, kezét a kerethez illesztve óvatosan becsukta, majd ledobta a
táskáját a földre és lerúgta a lábbelijét. Az erős mozdulattól a lakkcipő
nekirepült a szemben lévő polcnak, és leverte róla a pirosan bimbózó
hibiszkuszt. A növénynek fél év kellett, amire ebben az árnyékos lakásban
virágot hozott; Teca tehetetlen dühében felnyüszített.
Kerek
faliórája kattogva hívta fel a figyelmét a tényre, hogy fél öt van, másnap
kilencre újra kell írnia a bemutatóját.
Sebaj.
Teca
a hűtőhöz lépett, kivette a tequilás üveget, és jó kortyot húzott belőle,
elvégre feszülten nem lehet dolgozni. Ahogy éhgyomorra sem, ezért felhívta a
kedvenc kínai éttermét, két adag édes-savanyú csirkét és sült banánt rendelt,
majd dolga végeztével még egy korty alkoholt ivott.
Amíg
a futárt várta, rendbe szedte a virágát és összesöpörte a még nedves földet,
ami fekete csíkokat hagyott a fehér kövezeten. Később majd felmossa, senki sem
kéri számon. Felvette a padlóról kedvenc, ám menthetetlen válltáskáját,
kihalászta belőle a barna folttal büszkélkedő világoskék notebookot, letette az
íróasztalára, és kinyitotta. Bekapcsolta. A kijelző fekete maradt. Teca a
hűtőhöz lépett és immár el sem tette a tequilás üveget, inkább poharat vett elő.
A harmadik adag után bekapcsolta a hifit, kellemes hangerőre tekerte a
Tankcsapdát és bólogatással élte bele magát a hangulatba.
Bekapcsolta
az asztali számítógépét is, majd a fiókja mélyéről előkotorta jegyzetfüzetbe
felfirkált vázlatait. Eleget foglalkozott a feladatával, meg tudja csinálni.
Csengettek
az ajtaján. Teca homlokráncolva lesett a kukucskálóba. Az ételfutár helyett
Huba állt az ajtaja előtt precízen vasalt halványzöld ingben, keresztbe font
karral. Teca az ajtóba verte a homlokát, majd hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta,
és szívélyesen az idős úrra mosolygott.
–
Huba úr, de jó, hogy csöngetett, van kedve poharazgatni?
A
férfi simára borotvált arca bíborba fordult, amit kiemelt kimérten hátrafésült
fehér haja. Leereszette a karját és hátrált egy lépést.
–
Azért csöngettem, hogy szóljak: habár még nincs tíz óra, a jó ízlés határát
meghaladó hangerő semmilyen napszakban sem elfogadott ebben a házban.
–
Nem ön a közös képviselő, Huba úr, ne aggódjon a hangerő miatt. Amúgy is, éppen
kellemes, na jöjjön! – Azzal Teca megragadta a férfi karját és berántotta a
lakásába, majd kilépett, és rátenyerelt a süket szomszéd csengőjére, de mivel ő
nem reagált, tenyerével verte a palaszürke ajtót.
–
Ferkó bácsi! Tudom, hogy bent van! Jöjjön át egy pohárkára! Ferkó bácsi!
Teca
éles hangjától visszhangzott a steril folyosó. Csoszogó léptek hallatszottak a
lakásból, kulcscsörgés, majd láncnyira kinyílt az ajtó, és egy gyűrött,
szemüveges arc bukkant fel a félhomályból.
–
Tessék.
–
Jöjjön át poharazni, Ferkó bácsi!
–
Tessék? – kiabálta a bácsi.
–
Inni!
Teca
torka megfájdult az ordítástól, ezért kezével mutatta a nemzetközi mozdulatot.
–
Ja!
Ferkó
becsukta az ajtót, csörrent a lánc, majd kicsoszogott elnyűtt kék
strandpapucsban, mackónadrágban és egy fehér atlétában.
Teca
előre ment a lakásába, töltött két pohárral a vendégeinek és a kezükbe nyomta
az italt, majd folytatta partizánakcióját, és Gizi nénihez is becsöngetett.
–
Várjon, aranyom!
Teca
karján felállt a szőr a megszólítás hallatán. Utoljára óvodás korában hívták
így a házinénik, akkor sem szerette, hogy egy fémhez hasonlítják.
–
Jövök már! – kiabált a néni. Egy örökkévalóság múlva bukkant elő. A lába mellől
kirobbant Fifike és csaholva körbeugrálta Tecát, magas vakkantásait
visszaverték a falak. A néni botjára támaszkodott, arcán jóságos nagymama
mosoly terült szét. – Miben segíthetek?
–
Emelet bulit tartunk, szeretném meghívni.
–
Jaj aranyom, reggel beállt a derekam, még Fifikét sem tudtam levinni sétálni,
biztos érzi a pisiszagot.
Teca
arca megvonaglott. A néni túl kedvesen, panasz nélkül mesélte el a helyzetét,
nem tudott rá haragudni.
–
Tessék átjönni hozzám, addig leviszem a kutyát egy gyors körre.
–
Jaj aranyom, megtenné?
–
Persze.
Teca
visszarohant a sportcipőjéért, felhúzta, és már ment is a nénihez. Ő elővette a
kutya rózsaszín pórázát.
–
Nyugodtan tegye rá aranyom, nem harap.
Teca
leguggolt, és a középhosszú selymes szőrcsomók közt felcsatolta a hevedert.
–
Megkérdezhetem, miért hív aranyomnak? Tetszik tudni, Teca a nevem.
–
Mert hasonlít az unokámra, ő ilyen filigrán, jóakaró teremtés.
Teca
nyelt egyet, majd hívta a liftet.
–
Mindjárt jövök.
Az
utcán a kutyus olyan erővel húzta a legközelebbi pázsit felé, amit a nő ki sem
nézett belőle, engedelmesen futott utána és megvárta, hogy elvégezze a dolgát. Ezután
hosszú pórázon hagyta, hogy kedvére kergesse a káposztalepkéket, miközben azon
tűnődött, mit csinálhat a három nyugdíjas Tankcsapdával és tequilával a
lakásában.
A
kapu előtt egy motoros futár parkolt le. Teca már messziről odakiáltott neki,
integetett is, amire a fiú odahozta a rendelését. Teca így már a vacsorája és
egy elégedett kutyus kíséretében tért vissza a hatodikra. Már a liftben
hallotta a basszus dübörgését, amikor pedig szétcsusszant előtte az ajtó, a
hangerőtől reszketve bújt a lába mögé Fifike, és magas hangon próbálta
túlugatni a rockot: Úgy kapod, ahogy kérted az életedet úgy kapod, ahogy…
Teca
egy karral felnyalábolta a kutyust, és a lakásához rohant, ám a küszöbön
megtorpant.
A
fenyő konyhaasztalnál egymással szemben ült a két férfi; Huba úr egyenes
tartással, kezével a feles poharát fogta és megemelt szemöldökkel hallgatta
Ferkó bácsi beszámolóját.
–
Ott ültünk a betonfalnál, tűzött a fejünkre a nap, meleg van ám a fronton. Nem
a hőségre gondolok tudja, hanem a belső izzásra, a feszültségre, hogy bármikor
meghalhatunk. Emlékszem, a puskát markoltam, a sisakom folyton előre csúszott,
apró por szállt, és felrobbant a bomba. Nekem szerencsére csak az egyik
dobhártyámat vitte, másnak a kezét-lábát. Csúnya dolog a háború.
Huba
úr poharat tartó mutatóujjával az ajtóban tébláboló házigazdájukra mutatott.
Ferkó bácsi megfordult a székén és odakiáltott Tecának.
–
Jó ez a zene, végre hallom a szövegét is!
–
Átjöhet bármikor – felelt hangosan a fiatal nő, majd letette a kínai ételt a
pultra és elengedte a kutyust, aki boldogan rohant oda a gazdijához. Gizi néni
a drapp kanapén fekve ült, derekát párnákkal támasztotta ki, onnan szólt rá
kedvencére:
–
Ne ugorj fel, Fifi, nem otthon vagyunk. – A kutya nem hallgatott a szóra,
lelkesen nyalogatta a néni ráncos kezét. Gizi néni mentegetőzve mondta Tecának.
– Sajnálom, nem jár vendégségbe.
–
Nem baj, nyugodtan felugorhat. – Gizi néni pillantása a műanyag dobozokra
vándorolt. Teca megkérdezte. – Tetszik vacsorázni?
–
Tessék?
Huba
úr felállt, és lejjebb vette a hangerőt. Teca hálásan rámosolygott, majd
megismételte a kérdését. Gizi néni zavartan legyintett.
–
Hagyd csak, aranyom, van rajtam elég hús, holnapra elmúlik ez a nyavalya, akkor
majd főzök finom rántott combot. – Teca kibontotta a dobozokat; édes-savanyú
illat töltötte be a nappalit. Gizi néni nagyot nyelt. – Jó az a kínai étel? Még
sosem ettem.
Teca
nem is kérdezett többet, elnegyedelte az adagot és a két férfi elé, valamint
tálcán Gizi néninek adta. Ferkó bácsi bizalmatlanul, Huba úr távolságtartón
vette kezébe a villát.
–
Hű, de jó ez! – rikkantott fel Gizi néni a kanapéról, Fifike farkcsóválva
kuncsorgott kóstolóért a lábánál. A néni odanyújtott egy husit az állatnak,
majd megkérdezte Tecát. – Aztán mi történt, aranyom, hogy így áthívtál minket?
Teca
leült egy székre és elregélte a napi pechsorozatát, és hogy tulajdonképpen a
bemutatóján kéne dolgoznia.
–
Miért nem kéred meg Zénót, hogy segítsen?
–
Ki az a Zénó?
–
Velem szemben lakik.
–
A szellemszomszéd?
–
Nappal alszik, éjszaka dolgozik. Többször be is akart kopogni hozzád, de végül
midig meggondolta magát. Kis bátorításra van szüksége, de egyébként remek fiú.
Számítógépekkel foglalkozik, ő mondta. Hívd át, talán meg tudja javítani a
géped – ajánlotta Gizi néni egy huncut kacsintással.
(Megjelent a Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. antológiában 2021-ben)
