- Megjavítom
a kerítést. Van még annyi pénzem. Bemegyek Sleepville-be, veszek deszkát, és
még a héten megcsinálom. Milyen arrogáns egy hólyag ez a Fenton! Még hogy őt
vártam a házánál! És ahogy végigmért! Még csak az hiányzik, hogy átjöjjön ezen
a rozoga kerítésen - Öreg felhorkantott. Mayron először egyetértésnek vette, de
aztán rájött, hogy túl erősen csutakolta szegény állatot. - Ne haragudj, Öreg.
Még szerencse, hogy csak éjjel látta a házam. Arra is biztos tett volna
megjegyzést. Hólyag.
A nő miután
végzett előhozta a pénzét, és bement a szekérrel a városba. Tudni szerette
volna Doristól, hogy beszéltek-e róla a férfinak, de a nő nem ért rá, és Mayron
nem akarta csak ezért előhívni a házból. Barátnője amúgy is azt hitte volna,
hogy érdeklődik a férfi iránt, pedig csak azt akarta tudni, hogy George
hallott-e már arról, amit róla terjesztenek.
Amint hazaért Öreget a kerítés felé irányította a szekéren a deszkákkal,
majd besétált a házba szögért és kalapácsért, közben szabadon engedte Üstököt,
aki vígan legelt mellette. A farmot hamarosan betöltötte a kalapács hangja.
Mayron egész délután keményen dolgozott, néha leült a patak mellé, hogy felfrissüljön.
Késő délután volt, mikor utoljára felállt a csermely mellől és elhatározta,
hogy még két deszkányit rendbe tesz aztán
hazamegy, mikor lódobogást hallott. Három lovas érkezett. Nagyon meglepődött,
és rossz érzés fogta el, mikor a távolban meglátta - vagy megsejtette - hogy
Mr. Cunn érkezik elmaradhatatlan kísérőivel. Kalapáccsal a kezében feléjük
fordult, és hevesen verő szívvel várta, hogy odaérjenek. Mikor már közelebb
értek észre vette, hogy Mr. Cunn jobb keze fel van kötve, s csatlósai pedig pisztolyt
vettek elő. Azonnal Üstök felé rohant, de mielőtt odaért volna a férfiak
elérték és fellökték. Cunn kényelmesen szállt le a nyeregről. Társai közben
talpra állították a nőt, és felé fordították.
- Miss
Alderton, elegem van a játékaiból.
- Hogy képzeli,
hogy a saját birtokomon erőszakoskodik?
- Maga miatt
tört el a kezem, örüljön, hogy nem viszem egy inkvizítor elé.
Mayronon
remegés futott végig, de mielőtt még felfoghatta volna, hogy mi történik, Cunn
átlőtt a jobb tenyerén. Mayron felsikított, és fájdalmában a földre rogyott.
- Maga őrült!
- kiabálta könnybe lábadt szemmel. Cunn tekintete elborult, és intett
csatlósainak, hogy fogják meg a nőt.
- Talán
meggondolja magát. Adja el ezt az átkozott farmot nekem, és hagyjon fel a
boszorkánypraktikáival, vagy megbánja.
Mayron
fájdalmasan szorította jobb csuklóját, de nem használt, a fű körülötte
mindenütt véres lett. Sírt a fájdalomtól, és dühösen sziszegte a szavakat a
férfi felé.
- Sohasem
kapja meg ezt a farmot.
Pár perccel
később a madarak riadtan rebbentek szét a kerítés tövéből.
*
George Fenton másnap délután tért ismét vissza Sárga Dombra, és magával
hozott egy építészt, hogy megmutassa neki a házát. A komoly férfi körszakállat
viselt, táskájából elő sem vette az alaprajzot. Megcsodálta a kimunkált,
csipkés oszlopokat, amik a teraszon voltak, az égszínkék falakat, majd bement a
házba. Néhány falat megkopogtatott, miközben fülelt, végül Fentonhoz fordult.
- Nem szuvas
a fa, és mindenhol jók a támfalak is. Csak rendbe kell hozni. Munkásokat biztos
talál a közeli településen.
- Mit gondol,
milyen öreg lehet ez a ház?
- Negyven
éves, azt hiszem – újból megkocogtatott egy falat, aztán mintegy magának
bólintott. – Igen, negyven biztos megvan.
- Köszönöm.
Itt a bére.
- Uram, azt
hallottam, hogy errefelé sok a préri kutya. Talán jobb lenne először a kerítést
rendbe hozatnia.
- Köszönöm a
tanácsot. Még ma végigjárom a kerítést.
Az építész
kinn felült a lovára, és elvágtatott. Fenton felnézett a házra, és hálát adott
az Istennek, hogy csak ennyi dolga lesz vele. Miután megint megcsodálta,
elnézett a kerítés felé. A legtöbb helyen csak néhány tartóoszlop maradt,
egyedül a szomszédos Nyugati Kő kerítése állt. Fenton felült a lovára, hogy
végigjárja. Előre eltervezte, hogy ezen az ürügyön benéz Mayron-höz. Legalább
megnézi, hogy tényleg olyan veszélyes-e, mint amilyennek híresztelik.
Az erdő felől
haladt a ház felé, a patak mentén. Egy hézagos részen átment a nő telkére, hogy
levágja az utat, és már alig fordult a kerítés felé, mikor meglátta a szabadon
legelésző lovat, távolabb pedig egy elnyúlt alakot a kerítés tövénél. Úgy
vette, mintha integetne, de amit az állat arrébb állt, Fentonnak görcsbe
rándult a gyomra. Amilyen gyors tempóra tudta fogni a lovát odavágtázott a
kerítéshez, és leugrott a nő mellé. Mayron eszméletlenül feküdt, jobb tenyere
egy hatalmas vérrög volt, a balt pedig a deszkák közé szorították, a csuklója
egész ellilult. Fenton fogta a kalapácsot, és a keskenyebb végével kifeszítette
a nő kezét, amely úgy hullt a földre, mint egy rongydarab. Fenton azonnal
sejtette, hogy Mayron legtöbb kézcsontja eltörött. Feltette a nőt a lovára, és
amilyen gyorsan csak tudta, bevitte a házába.
Benn már lámpát kellett gyújtani. Nem nézett körül, csak
annyira, hogy megtalálja a nő szobáját. Jobbra végül megtalálta, és lefektette
az egyszemélyes frissen vetett ágyra. Mayron ugyan nem ébredt fel, de kiizzadt,
és sebláz gyötörte. Fenton hideg borogatást tett a törött kezére, lemosta a
jobbot, bekötötte, aztán felült a lovára és átvágtázott a szomszédba.
Szinte ugyan az a látvány fogadta, mint első
este. Herbert a teraszon állt, ezúttal Doris mellette ült, és egy sárga
pulóvert kötött a fiának, közben beszélgettek.
- Mi lehet
olyan sürgős? - kérdezte az asszony, és kötését félretéve előre dőlt a
székében. Herbert a lovast fürkészve válaszolt.
- Fogalmam
sincs.
Fenton még
meg sem érkezett, már kiabálta a hírt.
- Küldjenek
az orvosért!
- Mi történt?
- kérdezte Herbert.
- Miss
Aldertont megtámadták, eszméletlen.
- Uramisten,
Herbert! - szorította meg Doris férje karját. Az beszólt a szobába.
- Frank, menj
el a doktorért, szólj neki, hogy menjen Miss Aldertonhoz.
- Siess,
fiam! - toldotta meg Doris, majd a szekérhez lépett. - Én addig átmegyek hozzá.
Frank ugyan
húzta a száját, de eleget tett szülei kérésének.
Másfél óra
múlva érkezett meg a doktor. A haja oldalt már megfogyatkozott, mélyen ülő
bölcs szemével sajnálattal nézett a nőre. Mayron zihált, majd mikor a doki
belépett, kinyitotta a szemét. A férfi a kezeit vizsgálta.
- Ki tette
ezt?
- Mr. Cunn.
Leesett a lováról, és rám fogta. Mi a véleménye?
- A jobb keze
talán rendbe jön, de a bal… A legtöbb csont eltört benne, nem hiszem, hogy
valaha is használni tudja még. Azért megteszem, amit lehet.
- Jaj,
Mayron! - sóhajtott fel szánakozva Doris. A beteg csak ekkor vette észre, hogy
ő is a szobájában van. Jobban kinyitotta a szemét, és észre vette, hogy a fal
mellett George Fenton áll, és őt figyeli. Mayronnek eszébe jutott az első
találkozásuk, és dühös lett. Gyengén kérdezett rá.
- Maga mit
keres itt?
- Ő hozott be
a házba, és szólt nekünk, hogy baj van - sietett a magyarázattal Doris, aki a
hangsúlyból kivette, hogy a barátnője mérges. Mayron nem enyhült meg, szinte
suttogta a szavakat.
- Köszönöm.
Fenton
biccentett. Az orvos közben bekötötte a nő kezeit. Mayronnek annyira fájtak a
sebei, hogy a csuklóját sem bírta elfordítani. Tehetetlen dühvel nézett a
kötésekre, majd az orvosra.
- Nem
használhatja a kezeit legalább két hétig.
- Ugyan,
doktor. Maga is tudja, hogy ez lehetetlen - suttogta erőtlenül Mayron.
- Nincs
senki, aki gondoskodhatna magáról, kisasszony?
- Nincs.
- Hozzám
odaköltözhetnél - vetette fel Doris.
- Nem, Doris.
A férjed, és különösen Frank utál. Nem akarom, hogy miattam összevessz velük.
- A barátnőm
vagy, nem hagylak egyedül.
- Köszönöm,
de akkor sem megyek át.
- Mrs.
Cheerful, esetleg átjöhetne nappalra ápolni Miss. Aldertont – vetette fel a
doktor.
Doris
elkeseredetten nemet intett a fejével.
- Nem tudok,
a városban megígértem, hogy segítek megrendezni a gyűlést, és a saját családomról
is gondoskodnom kell.
- Én itt
maradhatok segíteni. Értek a sebekhez, és amúgy sincs hol laknom – ajánlotta
fel Fenton.
- Magát senki
sem kérdezte - suttogta Mayron, de Doris a férfi mellé állt.
- Pedig ez a
legjobb megoldás. Mr. Fenton mindig itt lesz, közben a háza ügyeit is
intézheti, hisz a közelben lakik.
- Nem is
ismerem.
- Megmentette
az életed!
- Ne
dramatizáld túl a helyzetet.
- Pedig Mrs. Cheerfulnak igaza van, Miss. Ha az úr nem
hozza ide, és nem mossa ki a sebeit, nem biztos, hogy megéri a reggelt. Úgy
hiszem, megbízhat benne, és még ápolni is tudja magát. Igaz, Mr. Fenton? – várt
megerősítésre a doktor.
- Igaz, uram.
- Remek,
akkor Mr. Fenton itt marad. Maga pedig ne erőltesse meg a kezét - utasította az
orvos, aztán kiment a szobából.
Mayron
dühösen becsukta a szemét, és nem szólt többet. Előre gyűlölte, hogy erre az
arrogáns férfira lesz utalva, meg hogy kénye-kedve szerint fog járkálni a
házában, de belátta, hogy egyedül nem tudna boldogulni. Megvárta, míg csend
lesz a szobájában, és csak utána nyitotta ki a szemét. Hallgatta, amint a falon
átszűrődik Doris vidám hangja, amint megmutatja a férfinak, hogy mi merre van.
- Ugye nem
tud főzni? Nem baj, majd küldök át ételt a fiammal. Erre van a kamra, itt a
vendégszoba, hátul talál vizet. Remélem elboldogul vele.
- Igyekszem a
hölgy kedvében járni.
Igyekszik…Mayron
legszívesebben felnevetett volna. Elfoglalja a házát, betolakszik az életébe,
és igyekszik. Hát persze.
Doris közben
visszajött a szobába, ezúttal egyedül. Leült Mayron ágya szélére, és a nő
szemébe nézett.
- Mayron. Át
fogok jönni, amint tudok. Addig is ne erőltesd meg a kezed. Mr. Fenton
mindenben segíteni fog.
- És ezt te
elhiszed?
Doris
megsimogatta barátnője arcát, és elmosolyodott.
- Segíteni
fog. Én megyek, későre jár. Barátkozz meg a gondolattal, hogy férfi van a
háznál.
- Nagyon
vicces, Doris. Jó utat.
- Jobbulást -
azzal kiment a szobából. Még hallotta, hogy Fenton elbúcsúzik a nőtől, és az
orvostól, aztán csak a lódobogás visszhangzott. De ami még félelmetesebb volt,
Fenton csizmája a nő szobája felé kopogott. Mayron akaratlanul is végignézett
magán, és látta, hogy alsó ingben van. Megrémült a gondolattól, hogy a férfi
levetkőztette, míg eszméletlen volt. Nem volt ideje töprengeni ezen, mert Fenton
bekopogott, majd választ sem várva benyitott, és az ajtófélfának dőlve a nőre
nézett.
- Bejöhetek?
- Ha akar.
Fenton
beljebb lépett, de nem ült le.
- Nos,
kisasszony, engedelmével elfoglaltam a szomszéd szobát.
Mayront újabb
dühroham öntötte el a hírre. Abban a szobában az apja aludt, azóta senki más.
Erre ez a férfi csak úgy elfoglalja. Fenton nem vette magára a gyilkos
pillantásokat.
- Ha jól
láttam, a sebei egy naposak lehettek. Mire emlékszik?
- Délután
volt, mikor megtámadtak, legközelebb éjjel ébredtem fel, úgyhogy valószínű,
hogy egy napig eszméletlen voltam.
- Remek,
akkor bizonyára éhes. Doris-szal találtunk levest a kamrában, biztos jól fog
esni - azzal meg sem várva a nő reakcióját sarkon fordult, és kiment
megmelegíteni az ételt. Mayron hallgatta, amint a férfi nyitogatja a
szekrényeket és csörömpöl. Mikor végzett, újra bejött a nőhöz. Ezúttal rögtön
az ágyához lépett.
- Segítek
felülni.
- Fel tudok
ülni - lökte el a vállával a férfi kezét. Fenton keresztbe tett karral megállt
előtte.
- Csak
tessék.
Mayron nem
hitte, hogy a vérveszteség ennyire legyengítette. Nem tudott a karjára
támaszkodni, oldalra dőlve sem tudott felülni, így zihálva dőlt vissza a
párnára. Akkor sem akarta megkérni a férfit, hogy segítsen neki. Fenton
valahogy érezte, így szó nélkül odalépett mellé, és a lehető legóvatosabban
felültette, majd eligazgatta a háta mögött a párnát.
- Így
kényelmes?
- Az.
- Akkor hozom
a levest.
Míg kiment,
Mayron próbálgatta a kezét, de könyöktől lefelé csak zsibbadást érzett és
fájdalmat, fel sem tudta emelni a karját. Fenton megjelent a tálcával, és
megállt mellette.
- Nos,
megpróbálja egyedül, vagy segíthetek?
- Tudja jól,
hogy most semmit sem tudok egyedül csinálni.
- Tehát
segíthetek? - a férfi hallani akarta, Mayron kénytelen volt megadni magát.
- Kérem.
Fenton derűsen, de komoly arccal leült mellé, és óvatosan
elkezdte kanalazni a levest. A nő közben jött rá, hogy mennyire éhes, így
gyorsan evett. Fenton nem kérdezett semmit, és miután végeztek, visszafektette
a nőt, és elfújta a szobájában a gyertyát.
Mayron másnap reggel a szobája ablakából látta a hegységen visszaverődő
fénysugarakat. Sejtette, hogy már késő délelőtt lehet. Fülelt, hátha hallja
Fenton neszezését a házában, de csend volt. Csak a lovak doboltak a lábukkal az
istállóban annak jeleként, hogy éhesek. Mayron megpróbált felülni, de csak
többszöri próbálkozásra sikerült. Amint ült, megszédült, és újra érezte, hogy
nem fog tudni felállni. Még mindig nem hallotta a férfit neszezni, így
szomjasan és kétségbeesve visszadőlt az ágyára. Megnézte a kezeit. A törött bal
keze bedagadt, a jobb átvérzett. Mindkettő rettenetesen fájt, és még mindig nem
tudta mozgatni őket, a csuklóját sem. Újra kétségbe esett arra a gondolatra,
hogy egyedül maradt a házban, az a disznó férfi talán még ki is rabolta, ha talált
arra érdemes dolgot. Csoda, hogy a lovait meghagyta. Hát persze, hogy azért
maradt itt, hogy kirabolja. Talán nem is ő vette meg Sárga Dombot, csak egy
kalandor, aki ahol tud, hasznot húz, aztán tovább áll.
Mayron
ezúttal könnyebben kelt fel az ágyból, és fel is állt. Tett pár lépést az ajtó
felé, de ekkor annyira megszédült, hogy beledőlt az asztal mellett álló székbe,
amely hangos nyikorgással vele együtt arrébb csúszott. A nő, hogy megállítsa a
széket azonnal kitette a kezét, és beverte az asztal sarkába.
- Az isten
verje meg! - szitkozódott, miközben a fájdalomtól újra könnybe lábad a szeme.
Ekkor meghallotta a hátsó ajtó csapódását. A férfi hallhatta, hogy Mayron
felébredt, mert azonnal a szobájába ment. Fentont letaglózta a látvány, hogy a
nő falfehéren, könnyes szemmel ül az asztalnál, és elkeseredetten tartja a
kezeit. Csak ekkor látta, hogy a lány sokkal fiatalabb, mint első látásra tűnt.
Védtelenebbnek, törékenyebbnek látszott, mint mikor magára veszi az álarcát, és
Fenton megpróbálta az emlékezetébe vésni a látványt, de mikor Mayron
észrevette, lépnie kellett.
- Mit csinál?
- lépett mellé, hogy segítsen, közben letette a kosarat az asztalra.
- Ki akartam
menni.
- Magának
pihennie kell - szólt rá szigorúan Fenton, majd felkapta és visszatette az
ágyba.
- Maga csak
ne tegyen ide-oda a házamban!
- Akkor
mondja meg, hogy mit akart tenni? Hová akart menni?
- A lovak
éhesek.
- És maga
akarta ellátni őket? - nevetett fel kétkedve a férfi. Mayron gyilkos
pillantásokkal nézett rá.
- Ha maga nem
teszi meg.
- Átmentem a
szomszédba tojásért, közben szedtem magának epret. Jobban gyógyul tőle. Hogy
van a keze?
Mayron már
nem volt dühös, de nem akarta ilyen könnyen megadni magát. Durcásan nézett a
férfire, így Fenton magának válaszolt. - Tehát fáj. A doktor hagyott itt
fájdalomcsillapítót, mindjárt behozom. Addig maradjon nyugton. Készítek
reggelit is, aztán megetetem a becses gebéit.
- Menjen a
francba!
Mayron
hallgatta, amint Fenton kuncogva elmegy a konyhába. A hangokból ítélve már jobban
kiismerte magát, és sokkal gyorsabban kész lett, mint a nő várta. Mire Fenton
benézett hozzá, Mayron már felült az ágyban.
- Gyorsan
javul. Hozom a reggelit - egy perc múlva egy tálcán behozta a friss rántottát,
és néhány szem epret. A csészében friss,
erős kávé gőzölgött. - Nem tudom, hogy szokott-e kávézni, de készítettem.
- Köszönöm -
Mayron lehelyezte a térdére a tálcát, de még mindig nem tudta megfogni a
villát. Fentonnak feltűnt, hogy a nő először bal kézzel próbálkozott.
- Maga
balkezes?
- Mint a
boszorkányok általában - jegyezte meg rezignáltan a nő. Fenton mellé ült egy
székre, és újra megetette. Közben a nő kérdezősködött.
- Mikor kelt?
- Két órája,
közben a saját dolgom is intéztem. Nem hittem, hogy még délelőtt felébred.
Délután el fogok menni, ha nem bánja.
- Menjen
csak. De előtte még…ide kell hoznia valamit.
Mayronnek
nehezére esett kimondania, hogy segítsen. Pláne mikor látta, hogy Fenton
mennyire élvezi, hogy a kezéből eszi az epret a nő. A következő szemre dühösen
elfordította a fejét.
- Nem kérek
többet.
- Most meg mi
a baja?
- Az, hogy
maga szórakozik velem. Hagyjon békén, és hagyja el a házam!
- Maga úgy
viselkedik, kisasszony, mint a kislányok. Nem tudna egyedül meglenni, hisz az
előbb még az ajtóig sem jutott el. Békéljen meg vele, hogy itt vagyok, és egye
meg szépen az epret.
A nő dühösen
maga elé tette a karját, és kitartóan bámulta az árnyékba boruló hegyeket.
Fenton elvesztette a türelmét. Szó nélkül elvette a nő öléből a tálcát, majd
kiment a szobából és becsapta maga mögött az ajtót. Mayron összerezzent, karját
maga mellé ejtette a takaróra, de még mindig dühös volt. Igyekezett a hangokból
minél többet kivenni. Meglepetésére Fenton olyan halkan közlekedett a házában,
hogy ha nekiállt csivitelni egy verébraj, már az is elnyomta. Mayron hallotta,
hogy a lovak megnyugodtak, ebből arra következtetett, hogy a férfi megetette
őket. Ez után megint szinte semmit sem hallott, pedig még a lélegzetét is
visszafojtotta. Kisvártatva észre vette, hogy Fenton lova felnyerít, majd
elvágtázik.
Hát tényleg
elment, előbb, mint mondta. Mayron kis ideig figyelte, ahogy a szobájába lassan
bekúszó napfény megvilágítja a levegőben szálló port. Kicsit felrugdosta a
lábával a takaróját, hogy habosabbnak tűnjön, de csak azt érte el, hogy a toll
lecsúszott egészen a lábáig. Ekkor megpróbált javítani a helyzeten, de az egész
takaró leesett a földre. Dühösen szuszogott, végül elhatározta, hogy felkel.
Lassan felült, és legnagyobb örömére nem szédült. Lábával megkereste a
papucsát, aminek az orra ugyan már majdnem kilyukadt, de ez nyáron nem zavarta
a nőt. Elhatározta, hogy télre vesz egy másikat. Lassan felállt, majd mikor
meggyőződött róla, hogy nem fog visszaesni, kiment az előszobába. A fogason
meglátta a férfi kalapját. Csak most vette észre, hogy milyen finom darab. A
nagyvárosból érkezőkön szokott hasonlót látni. Kinézett a teraszablakon, de
mivel Fenton lovát nem látta ott elhatározta, hogy bemegy a férfi szobájába.
Mikor az ajtóhoz lépett hirtelen felnevetett magán, hogy a saját házában
lopakodik egy betolakodó férfi elől. Belépett. Az ágyat, melyben egykor az apja
aludt hányavetin beágyazták, a függönyt teljesen széthúzták. A szekrényajtó
zárva volt, alatta egyetlen újnak tűnő bőrönd feküdt. Mayron magában hálát
adott az eszének, hogy mégis felmosott nemrég a szekrény alatt is. Közelebb
lépett hozzá és kinyitotta. Hasonlóan finom holmik voltak benne, olyanok is,
amit egy farmer nem visel. Mayron ujjait végigsimítva a gyapjún azzal próbálta
magyarázni, hogy talán a hétvégi templomlátogatásokra kell, vagy búcsúkra, de
egy kis hang belül nem engedte, hogy elhiggye magának ezt a mesét. Nyikorogva
visszacsukta a kopott ajtót, majd megpróbált lehajolni a táskához, de
megszédült, így inkább hagyta. Kinyitotta az ablakot, de a friss délelőtti
levegő ellenére is le kellett ülnie az ágy szélére. Tovább nézelődött a
szobában, mintha valami vendég volna. Az éjjeliszekrényen levő tálka mellett
egy borotvát látott, és egy arcvizes üveget. Anélkül, hogy kinyitotta volna,
megérezte a szobában a férfi illatát, és élvezettel szívta be, majd elnyúlt az
ágyon. Az utolsó gondolata az volt, hogy nem lenne szabad élveznie ezt a
helyet, és illatot, de elnyomta az álom.
- Hát maga
mit keres itt?
Mayron szeme
kipattant, és gyengeségét meghazudtoló gyorsasággal ült fel az ágyon. Érezte,
hogy elvörösödik. Fenton kaján vigyorral a szemében az ajtófélfának dőlve
figyelte. Mayron alig látta, hisz kinn már sötét volt, mégis magán érezte a
férfi pillantását.
- Bejöttem
megnézni, hogy nincs-e valamire szüksége, közben megszédültem, leültem az
ágyra, és elaludtam. Kielégítő választ kapott a kérdésére?
- Igen,
kisasszony. A barátnője küldött vacsorát.
Megéhezett?
- Igen.
Együnk az asztalnál.
- Ez a kis
kiruccanás a szobámba épp elég volt mára. Feküdjön vissza az ágyába, én meg
majd hozom a vacsorát. - Fenton látta a nő arcán, hogy valamin nagyon
gondolkodik. - Mondja.
- A takaróm…a
bélése lecsúszott.
- És?
Mayron
büszkén kihúzta magát, és dacosan Fenton szemébe nézett.
- Kérem,
hozza rendbe.
- Örömmel,
kisasszony - Fenton már el is ment a szobájába. Mayron visszarogyott az ágyra
és hallgatta a férfi matatását a szomszédban. Szerette hallgatni, de már csak a
gondolatra is dühös lett. Fenton a konyhába menet benézett hozzá, és
elmosolyodott.
- Ha akarja,
alhat nálam.
Mayron felállt,
és átment a szobájába. Csak ekkor tudatosult benne, hogy hálóingben van, ezért
gyorsan bebújt a takaró alá, és várta a vacsorát. A férfi megjelent nála,
letette a térdére a tálcát. Mayron rá sem nézve felvette róla a villát, majd
elcsodálkozott. Fenton előre felvágta neki a húst és a burgonyát. Mayron
először bal kezébe próbálta fogni a villát, de mivel nem sikerült, átvette a
jobba. Ezzel már tudott fogni. A férfi leült a szoba másik felében álló székbe,
amely sokkal kényelmesebb volt, mint Cheerfulék ebédlőszéke, és keresztbe font
ujjakkal a nőt figyelte. Mayron két falat közt megkérdezte.
- Mégis mit
akar tőlem?
- Honnan
veszi, hogy bármit is akarok? A farmom mellett lehetek, rendezhetem az
ügyeimet, és cserébe csak magára kell figyelnem. Ennél olcsóbban nem jönnék ki
sehogy sem. - Mayron megpróbált minél jobban belemélyedni a táljába, így nem
láthatta, hogy Fenton jóízűen mosolyog. A férfi témát váltott. - Mit akart
kérni tőlem délelőtt?
- Már nem
érdekes. Én is ide tudom hozni.
- Mit?
- A konyhában
vannak fűszerek - Mayron bizonytalanul nézett a férfira és félbe hagyta a
mondatot. Annak megrezdült az arca, de lehetetlen volt leolvasni róla, hogy
miért.
- Most már
mondja végig.
- Talál ott
kakukkfüvet és zsályát. A zsályát forralja fel, és szűrje le teának, a
kakukkfüvet forralja fel, és hozza be.
Fenton
komoran a szemébe nézett.
- Maga
tényleg boszorkány.
Mayron nem
tudta elképzelni, hogy a férfi miért így reagál. Azt várta, hogy ki fogja
nevetni, vagy csak egyszerűen teljesíti a kérését. A tányérjának felelt.
- Csak értek
a gyógyfüvekhez. Ez nem boszorkányság.
- Hallottam
más mesét is.
- Mit? A
törött lábú asszonyt? Vagy hogy Mr. Cunn karja miattam törött el? Senki sem
tudja bizonyítani, de ha engem kérdez, hát mindketten megérdemelték. Hagyja az
egészet, majd én megcsinálom.
Fenton kiment a konyhába, hogy teljesítse a nő kérését, de
mielőtt megkereste volna a füveket, két karjával nekitámaszkodott a pultnak, és
gondterhelten lehajtotta a fejét. Egy pillanatig így maradt, aztán megrázta
magát, és odatette a vizet forrni. A nőnek szó nélkül vitte be a csésze teát
meg a főzetet, és letette az asztalkára. Mayron már megette a vacsoráját, és
térdén az üres tálcával Fentonra nézett.
- Mégis mit
hisz? Hogy éjjel seprűn röpködök? Hogy az ördöggel hálok, és babákat szurkálok,
hogy mások betegek legyenek? Nem vagyok boszorkány, csak egy nő, aki ért a
gyógyfüvekhez.
- Ezért már
ítéltek el asszonyt.
- Akkor
rohanjon egy inkvizítorhoz! Vagy segítsen.
Fenton a
főzetre nézett, majd a nőre.
- Miben?
- Vegye le a kötést
a kezemről.
A férfi leült az ágy szélére, és elkezdte letekerni Mayron
jobb kezéről a kötést. A nő figyelte az óvatos mozdulatokat, ahogy a férfi
koncentrált, nehogy fájdalmat okozzon neki. A sebe ronda volt, de már
behegesedett. Óvatosan tartotta a kezét, míg Fenton a másikról is lecsavarta a
kötést. A bal keze még mindig dagadt volt, és be is lilult egy kicsit. Mayron
mindkét kezét a főzetbe áztatta, és kényelmesen hátradőlt az ágyban. Fenton szó
nélkül kiment a szobából. Nem kérdezte, hogy mikor jöjjön vissza. Mayron
hallotta, hogy lefeküdt aludni, látta, hogy elsötétül a ház. A férfi még sokáig
forgolódott.
Reggel Fenton nyúzottan nyitott be a nőhöz. Látta, hogy a tálját letette
maga mellé és a kezét éjjelre szabadon hagyta. A duzzadás lehúzódott róla, a
színe is újra természetes lett és egy kis pír került az arcára is.
- Jó reggelt
- köszöntötte Mayron.
- Magának is.
Beköthetem?
- Kérem. Jól
aludt? Egy házban egy úgynevezett boszorkánnyal - mosolyodott el a nő.
- Igen.
Délelőtt belovagolok Sleepville-be, hozzak magának valamit?
- Nem kell,
köszönöm.
Mikor visszaért Fenton, hiába köszönt be a nőnek, nem kapott választ.
Letette a holmikat az előszoba közepén álló asztalra, majd kopogott a nő
ajtaján, de nem felelt senki. Ennek ellenére benyitott, és a látvány
letaglózta. Mayron ágya fel volt dúlva, mintha dulakodtak volna, de őt nem
találta sehol. A szekrénye nyitva állt, egy fogast az asztalra dobtak. Fenton
kirohant a házból, és csak ekkor vette észre, hogy Üstök hiányzik. Visszament a
konyhába ahol látta, hogy néhány fű hiányzik, a fájdalomcsillapítót is
elvitték. Visszarohant a lovához és elindult arra, amerre a nő nyomait látta. A
letaposott fű az erdőig vezetett. Fenton örült, hisz a hely még ilyenkor is
nyirkos volt, könnyen kivette a ló nyomait. Üstök vágtatott, de Fenton el sem
tudta képzelni, hogy Mayron hogy maradhatott rajta. Rögtön eszébe jutott, hogy Mr. Cheerful
mesélte, hogy az indiánok is arra élnek, és akármikor elvihették a nőt. Gyorsabb
tempóra fogta lovát. Jó egy órát lovagolt, mikor már látta az erdő szélét. A
nyomok hirtelen elkanyarodtak, és Fenton követve őket egy tisztásra érkezett.
Legnagyobb megdöbbenésére egy puskacsővel találta szemben magát. Egy indián
egyenesen rá célzott, miközben valamit mondott a nőnek. Mayron az indiánnak a
saját nyelvén válaszolt, közben az előtte fekvő félmeztelen férfi sebét
vizsgálta. A tisztás másik felén egy harmadik állt a lovakkal, kezében egy
pisztollyal. Mayron felállt. Zavart volt és dühös.
- Mit keres itt?
- Maga után
jöttem. Nagyon hirtelen hagyta el a házat.
- Jönnöm kellett. De magának nem lenne szabad itt lennie.
Nem tudom, hogy mit gondol a sosónokról, de ebben a pillanatban nem hinnének el
magának semmit. Majd később beszélünk erről is, addig magára is figyelni
fognak. - Mayron mondott valamit sosónul, mire előbukkant még egy indián, és
elkapta hátulról Fenton kezét. A férfi a sebesültre nézett.
- Súlyos?
- Megakadt
egy golyó a vállánál.
- Hozzák el a
házába, ott tisztább körülmények között…
- Nincs annyi
időnk. Ki kell vennem.
- Nem tudja
ilyen kézzel kivenni. Én kivenném.
Mayron
megállt, és az előtte fekvő fiatal fiú szemébe nézett. Az sipítva szuszogott a
fájdalomtól, és Mayron érezte, hogy az ereje egyre fogy. Felnézett a férfira.
- Hol tanult sebészetet?
- Egy
kórházban. Meg tudom csinálni.
Mayron
méricskélte a férfit. Nem tudta, mennyire bízhat benne, de nem volt más
választása. Őt jól ápolta, talán az indiánokkal sincs baja. Szólt a Fentont
tartó indiánnak, hogy engedje el a férfit.
- Ha egy
rossz mozdulatot tesz, megölik magát, világos?
- Igen - Fenton feltűrte az ingujját, és a férfihoz
lépett. A sosón kényelmetlenül fészkelődött, de Mayron pár szóval megnyugtatta.
A férfi egy orvosi táskát is talált a sebesült mellett, így megfelelő
műszerekkel könnyen elvégezte a műtétet. Szerencsére a golyó jó helyre
fúródott, biztos kézzel könnyen ki lehetett venni. Miután összevarrta a sebet,
megtörölte a kezét egy rongyban, és kiegyenesedve a sosónokra, majd a nőre
nézett. Az öreg indián árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát - ezt Fenton
tudta -, de a végén megnyugodott. A puskáját már eltette, és valamit mondott a
nőnek. Mayron előbb közelről is megnézte, hogy rendesen dolgozott-e a férfi,
majd kérte a táskáját. Egy zacskóból egy kisebb zacskót vett elő, amiről Fenton
azonnal tudta, hogy füvek vannak benne. Mayron néhány szóval átadta a kis
csomagot, majd a férfire nézett. Fenton kíváncsian várta, hogy mit tesznek majd
vele. Az öreg hozzá lépett. Öreges hangján, tiszta kiejtéssel beszélt.
- Maga jó
ember. Köszönöm, amit tett.
- Szívesen
tettem.
Az öreg
bólintott, majd a társai feltették a sebesültet a lovára, és elindultak vissza
a hegyek felé. Mayron közben összerakta a műszeres táskát és a sajátját, majd
felült a lovára. Megvárta, míg Fenton követi példáját, majd elindult az árnyéktócsákon
vissza a farmjára.
- Hogy talált
meg?
- Követtem a
nyomait.
- Orvos,
nyomolvasó. Mi az igazi szakmája, mister Fenton?
- A családom
lótenyésztéssel foglalkozott, én is ezt szeretném folytatni itt, Sárga Dombon.
- Nem
válaszolt a kérdésre, mister. - A férfi mikor a nőre nézett, meglepődött.
Mayron mosolygott. Fenton még sohasem látta őt mosolyogni,
és ahogy kissé kibomlott haját megvilágította a nap, maga volt a megtestesült
szépség.
- Orvosnak
tanultam, de nem fejeztem be. A farm miatt. Az indián barátait honnan ismeri?
- Véletlenül
találkoztunk az erdőben. Én épp egy gyógynövényt kerestem. Mikor egy bokrot
félrehajtottam, akkor láttam meg őket. Az öreg egy társát hozta magával. Súlyos
sebei voltak, nem tudtam segíteni rajta, ők is tudták. Valamiért megbíztak
bennem, lehet, hogy hallottak rólam - Mayron kuncogott. - Elmondták, hogy a sámánuk, az orvosuk az,
aki meghalt, és megkértek, hogy amire csak tudom, tanítsam meg az utódját. Így
Szürke Gém, akit az előbb műtött, egy hónapra hozzám költözött. Persze az
emberek beszéltek, de nem érdekelt. Mondja, milyen pletykák keringtek rólam?
- Az emberek
beszélnek, kisasszony. Nem érdekes, mit mondanak.
- De mégis -
nógatta Mayron a férfit.
- A városban
beszélték, hogy, nos, kisasszonyhoz méltatlan módon viselkedik.
A nő
felnevetett.
- Az emberek
olyan ostobák. Nem merik elfogadni azt, amit nem értenek. És mennyi mindent nem
értenek…
Fenton némán
baktatott a nő mellett. Mayron gyönyörködött a zöld megannyi árnyalatában,
közben várta, hogy a férfi megkérdezze, amit akar. Fenton végül rászánta magát.
- Miért
változott meg hirtelen velem, kisasszony?
Mayron nem
erre a kérdésre számított. Elgondolkodva nézett le a kezeire, csak aztán
válaszolt.
- Az öreg
bízik magában, én pedig benne. És…tisztességesen a gondomat viselte, ideje
megköszönnöm.
- Szívesen,
kisasszony.
- Tudja,
meglehetősen bizalmatlan vagyok az emberekkel.
- A legtöbb
áldozatnak ez okozta vesztét a boszorkányperekben.
- Tényleg azt
hiszi, hogy boszorkány vagyok?
Fenton
elmosolyodott, és elkapta a nő pillantását.
- Nem hiszem.
Az, hogy tud bánni a gyógyfüvekkel, nem jelent semmit.
- Örülök,
hogy így látja.
Mikor kiértek
az erdőből Mayron látta, hogy a háza mellett egy szekér áll, de nem tudta
kivenni, hogy kié lehet. Kíváncsian lovagolt a háza felé, majd mikor
felismerte, hogy Dorisé, gyorsabbra fogta a lovát. Fenton hátra maradt.
Doris a
teraszon várta Mayront.
- Hát te meg
hol jártál - kinézett a nő mögött baktató férfira. - Mr. Fentonnal?
- Az erdőben.
Hogy vagy?
- Jaj, ne is
mondd! Ez a bonyodalom a munkásokkal, meg a bál szervezése is…meg sem álltam
eddig. Most is csak rövid időre ugrottam be hozzád. El kell mondanom valamit.
- Mondd.
- Ne itt -
Doris átkarolta barátnőjét, és bevezette a házba. Az asztalnál leültek, de
Doris még így is suttogott. - Predictshire-ben elfogtak egy nőt,
boszorkánysággal vádolják. Állítólag ma megérkezett egy inkvizítor is, és
kihallgatta. Frank átlovagolt megnézni a pert, amit eredmény lesz, elmondja, és
én is szólok neked. Azt mondják az az inkvizítor szörnyű egy ember, és nagyon
alapos. Mayron, ne csinálj semmi ostobaságot. Az emberek már így is a szájukra
vettek, amint meghallották az inkvizítor hírét.
- Vigyázni
fogok. Köszönöm, hogy szóltál.
Doris
kényszeredetten rámosolygott, és felállt, de Mayron a keze után nyúlt. Nem
tudott felnézni rá, szinte suttogott.
- Félek.
Doris
visszaült mellé, és szorosan átkarolta.
- Nem kell.
Nem lesz semmi baj.
- De az
emberek – Mayron elsírta magát – hogy gondolhatták, hogy én átkoztam meg az
apámat? Csak mert leesett a tetőről!
- Felejtsd
el, Mayron. Ez már elmúlt.
- Mégis hogy
vádolhatnak ezzel? - Doris csak simogatta a hátát és várta, hogy barátnője
megnyugodjon. De Mayron egyre jobban felhergelte magát. – Azok után, amit az
asszonyokért, meg a gyerekekért tettem! Még mindig ezzel vádolnak! Biztos ezt
fogják mondani az inkvizítornak is…
- Mayron, az
isten szerelmére! Nem jön ide inkvizítor. Nyugodj meg. Kérlek.
A nő
bólogatott, és pár perc múlva elengedte barátnőjét.
- Ne
haragudj.
- Semmi baj.
De most mennem kell, amint megtudok valamit, szólok.
- Köszönöm -
Mayron kikísérte a teraszig, és az oszlopnak támaszkodva nézte, amint Doris
távolodik. Hatalmas, szorító érzés töltötte be az egész testét, és
remegéshullám futott rajta végig. Fenton mellé lépett és azonnal észre vette a
nő könnyes szemét.
- Mi történt?
- Egy
inkvizítor jött a szomszéd faluba.
- De maga nem
boszorkány.
- Az emberek
a szájukra vettek.
- Mr. Tatcher
alapos. Ha perbe fognák is, magát nem ítélné el.
Mayron
zavartan sétált be a házba. Fenton még kinn maradt, és Predictshire felé
nézett. Újra maga előtt látta a zokogó nőket, akik értelmetlen halált haltak. A
könny még akkor is az arcukon csillogott, miután levágták őket a kötélről. A
néma tekintetek között hirtelen Mayron könnyes arcát fedezte fel, amint a
mereven lógó testek közt egyenesen rá nézett. A férfi megrázta a fejét, és
bement a nő után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése