Fejvadászok végnapjai 3/2

Miután az állandósult távoli szmog felhő mögé lehanyatlott a nap, megálltunk. A pálya Jekyll akciójának köszönhetően szinte kiürült.

- Miért álltunk meg? – kérdezte meg helyettem a kölyök.

- Itt letérünk.

- Te megvesztél? Az a poros mellékút vagy kétnapi kerülő.

Igazából nem ez aggasztotta a kölyköt. Az az út a Halott Városhoz vezetett. Itt tesztelték a japánok azt a humánus bombát, ami csak az élő szöveteket öli meg. Az egész környék hamu volt, a villanykörről pedig lekapcsolták, és nekem nem volt kedvem egész éjjel szűrőnél vezetni.

- Te csak kísérsz, megértetted? – válaszolt hidegen Jekyll.

- Erre biztonságosabb – próbálta jobb belátásra bírni Yare a csajt, és hogy bebizonyítsa igazát, elindult a pályán.

- Várj, állj meg – szólt utána békülő hangon Jekyll, majd mikor a kölyök visszatért mellé, egy kisebb kavicsot dobott jó negyven méterre előre a pályára. Rég láttam akkora tűzijátékot. A fénynél láttam a kölyök mindent eláruló arcát. Jekyll már visszavette a sisakját, és elindult a mellékúton. Követtük. Yare csak kis ideig próbálta magában tartani a kérdést, de sehogy sem ment neki.

- Minek kellünk, ha úgy is mindent tudsz?

Jogos.

- Nem tudok mindent, és csak Zister kellett volna. Te még nem vagy elég jó.

Szegény kölyökben biztos egy világ omlott össze, így a pártjára álltam.

- Te csak ne féltsd.

- Követnek – figyelmeztetett újra Jekyll. Honnan tudja ezt is? Előre küldtem Yaret, hogyha már itt vagyunk, mi is csináljunk valamit. Pár motor volt a díszes társaság, a gépfegyverrel hamar leszedtük őket, és beértük a csajt.

- Yare, hol találtak el? – hallottam Jekyllt. Mintha aggódott volna. Nyilván aggódott. Ha a kölyök megsérült, nem mehetett tovább, és nem lett volna kedvem itt hagyni a nagy büdös semmi közepén pár katona prédájául. De honnan tudta, hogy megsérült? Nem láthatta. Olyan szögben volt, hogy egyszerűen nem láthatta.

- Itt-ott, nem vészes – adta a nagyot a kölyök, de ismertem ezt a hangot. A srácot már egyszer majdnem elkapták, mielőtt magam mellé vettem, akkor félt ennyire.

- Negyedórányira van egy motel, ott megállunk éjszakára. Ma már nem jönnek többen – mondta bíztatóan Jekyll. Kedvesebb volt vele, mint délután, de nem tudtam, hogy ez a sérülésnek köszönhető, vagy annak, hogy elmondása alapján ma már biztonságban voltunk.

            Segíteni akartam a kölyöknek bemenni a motelbe, de nem kért belőle. Nyilván megunta, hogy Jekyll semmibe veszi, és eltökélte, hogy véget vet ennek. A legközelebbi szobába mentünk be, felkattintottuk a zseblámpáinkat. Ha nem lett volna minden tiszta por, akár azt is hihettem volna, hogy pár perce hagyták ott a szobát. Az ágynemű gyűrötten hevert a földön, a nyitott szekrényajtó mellett egy elmosódott hamukupac árválkodott.

- Feküdj le, és vedd le a pólód – szólt szenvtelenül Jekyll a kölyökre. Az elvigyorodott.

- Ilyen hamar a tárgyra térünk?

- Mire készülsz? – kérdeztem a csajt, miközben ő gézt és mindenféle orvosi kütyüt vett elő. Nem tetszett ez a nagy pakolászás.

- Kiveszem a golyót.

- Most? Felejtsd el.

- Akkor te is elfelejtheted őt. Jobban tennéd, ha inkább világítanál – mondta, miközben az ágy mellé húzott egy széket. Én vele szemben megálltam, és a kölyökre néztem. Egy golyót szerzett be, rendesen keresztbe lőtték. Neki sem volt ínyére, hogy a semmi közepén tök sötétben kezdjék el műteni. Jekyll eközben valahonnan vizet varázsolt elő, és leült a székre.

- Világíts ide – kért, majd feltöltött egy injekciós tűt. Úgy tűnt, hogy tudja, mit csinál.

- Komolyan gondolod, amit mondtál? Én elvagyok így, semmi bajom – kezdte a kölyök a védekezést, miközben felkönyökölt, de Jekyll visszanyomta az ágyra.

- Semmit sem fogsz érezni – bíztatta, majd beadta neki a szurit. – Ha mégis, akkor elszúrtam.

A kölyök felkapta a fejét, mire Jekyll rámosolygott. – Csak vicceltem. Pár perc alatt hat.

- Nem volt vicces.

A csaj profi volt, minden simán ment. Benyúlt a sebbe, én pedig azon kaptam magam, hogy visszafojtott lélegzettel várom az eredményt. Mekkora marhaság ez az egész. Egy csomó erőt feccolnak a golyók és fegyverek tökéletesítésére, hogy aztán néhány szerencsésből kiszedjék. Jekyll kitisztította a sebet, aztán bekötötte a srácot.

- Aludj – mondta kedvesen, majd betakarta, és kiment a szobából. A folyosón hozzám fordult.

- Te jól vagy?

Nyilván sejtette, hogy aggódom a kölyökért. Látni biztosan nem látta.

- Jól. Rendbe jön?

- Kutya baja, láttam már rondábbat is.

Kedvem lett volna megkérdezni, hogy ugyan hol, de úgy sem válaszolt volna, így bementem egy szobába, és elaludtam.

            Reggel egy lövés ébresztett. Automatikusan felugrottam az ágyból és az ajtó felé rohantam. Fél úton még láttam, hogy az asztalra egy kisebb csomag volt kikészítve egy papírzacskóba, de inkább elhalasztottam a vizsgálatát. Már csak az hiányzott, hogy Jekyll meghaljon. Akkor ki fizet? Ezen kívül tegnap óta megkedveltem. A ház előtt Jekyll egy botra támaszkodva állt négy fekete ruhás támadója mellett, és az út felé nézett. Nyilván a szerencsétlenek azt a parancsot kapták, hogy élve vigyék be. Pechük volt. Kisvártatva a kölyök is megjelent mellettem, és eltátotta a száját.

- Azta! Zister, még mindig bébiszitternek érzed magad? – kérdezte tőlem vigyorogva, de erre inkább nem válaszoltam. Az úton egy motoros jött, majd leparkolt a csaj mellé, és egy csókkal köszöntötte. Remek, már csak a barátja hiányzott. Yare inkább visszament a szobájába.

- Az apád küldött egy kis muníciót. Irtó pipa, hogy velük jöttél.

- Gyere be, a villa tárt karokkal fogad. Zister, ő Sisco.

- Ismerjük egymást – válaszoltam, és bementem a csomagért. Siscoval régen jóban voltunk, de ő átpártolt a katonákhoz, pedig elég jónak számított. Igaz, a kormány legelőször a jókat kapta el. Rendesen összevesztünk azon, hogy melyikünknek van igaza, az óta nem beszéltünk egymással. Cassy temetésén sem. Átmentem a kölyökhöz. Ott ült az egész banda, és reggeliztek. Csak ekkor néztem meg a csomagom. Igaz, hoztam magammal pár félig száradt szendvicset, de ez klasszisokkal jobbnak tűnt.

- Gyerünk, Zister, nem vonom le a béredből – bíztatott vidáman Jekyll. Hirtelen az az ötletem támadt, hogy a csaj is katona. Dezertált? Lehet.

- Ahogy végeztem, indulok.

- Mi ez az egyes szám? – kérdezett rá a kölyök. Jekyll kedvesen felé fordult.

- Menjetek vissza. Nem bírnád az utat. De vigyázzatok, velem láttak, úgyhogy keresni fognak titeket.

- Most újat mondtál – dőlt hanyatt a kölyök. – És a pénzzel mi lesz?

- Megkapjátok.

Sisco rá nézett, de nem szólt semmit. Így is tudtam, hogy mit gondol, hisz hasonló volt a gondolkodásunk, csak a nézeteink különböztek. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi lesz, ha egyszer őt küldik értem.

Jekyll már becsomagolt mindent, a kezembe nyomta a gyűrött sárga papírzacskót, és elhajtott. Megnéztem. A kölyök teljes része is benne volt. Rég láttam ennyi pénzt egyben, mégsem tudtam örülni neki. Yare a csomagjával megállt mellettem az ajtóban.

- Hová megyünk?

- A városba semmiképp sem. Majd út közben eldől – válaszoltam, majd beindítottam a motort. Szerettem a hangját, és az egész járgányt, és a sík pusztán is szerettem a száguldást, valami mégis hiányzott. Yare szótlanul követett.

- Hogy vagy, kölyök?

- Jól. Vissza kéne mennünk.

Érdekel is engem, hogy ki milyen halált választ. Ha Jekyll a katonák közé akar menni, csak menjen, én nem állítom meg. Bérlünk egy újabb koszos kis szobát, aztán megvárom, míg jön egy újabb munka. Vagy a meghívó az ülésre. A fenébe is.

- Fordulj meg! – szóltam a kölyöknek, és egy szűk kanyar után gyorsabb tempóval mentünk utánuk. Utáltam az el nem végzett feladatokat, és még nem voltunk Capetownban. Különben meg Sisco számított rám, láttam rajta, és vita ide vagy oda, akkor is az egyik legjobb haverom volt.

Egy elkerülő útról hajtottak épp vissza, mikor beértük őket. Jekyll Sisco ölében ült vele szemben a lábával átkulcsolva, és két kézzel lőtte ki az üldözőiket, akik sehogy sem akartak fogyni, pedig a csaj minden lövése betalált. A Halott Várost vették célba, mi pedig segítettünk nekik. Az eredmény látványos volt.

- Hol késtél? – hallottam Sisco rekedtes hangját, és akaratlanul is elmosolyodtam. Olyan volt, mint régen. Mintha semmi sem történt volna.

- Kis probléma adódott.

- Gyorsíthatnál – szólt közbe Jekyll, miközben töltött. Ekkor láttam csak, hogy volt egy spéci félkör alakú karvédője, amivel Sisco hátát védte. Összeszokott párosnak tűntek.

- Merre menjünk?

- A parkolóházba.

Leráztuk a maradékot, aztán csatlakoztunk hozzájuk.

- Jekyll? – hallottam hirtelen Sisco harcedzett hangját. A csaj nem válaszolt, és én pontosan tudtam, hogy Sisco mit érez. Nem mondott semmit, csak felhajtott a parkolóház hatodik emeletére, és miután letámasztotta a motort, óvatosan letette a földre, és levette a sisakját. Jekyll ájult volt, oldalba lőtték, pedig volt rajta védőmellény.

- Ki ő? – tette fel a kölyök a kérdést.

- Egy vírusbomba kódját viszi a Zorára, csakhogy a kormány rátok akarja dobni, és nem érdekli, ha civilek is meghalnak.

- Túl sokat tud rólunk, az apja valami fejes, nem? – kérdeztem most már én.

- Az nem jelent semmit. Bármikor leválthatják. – Még mindig vártam a választ Siscotól.

- Az Egyesült Védelmi Flotta parancsnoka.

- Ez jó. Akkor miért üldözik Jekyllt katonák? - Kérdezte a kölyök. Néha meglepően lassú volt a felfogása. Sisco ettől függetlenül készségesen válaszolt, miközben bekötötte Jekyll sebét. Csak akkor láttuk, hogy a golyó átment rajta.

- Átnyúltak felette. Ezért sem engedik el őt. Ha elkapnák, az apja beszélne, ismerem.

Elképzeltem Siscot öltönyben, háztűznézőben, amint brandyt iszogat a csaj apjával, de nem ez volt az a pillanat, amikor poénkodni lehetett. Jekyll dereka tele volt égési sebekkel, és még mindig nem ébredt fel.

- Azt hol szerezte? – kérdezett rá Yare.

- Az ülésen.

- Ő a Főnix?

- Biztosítsátok a terepet – kerülte a választ Sisco. Mindenfelé kinéztünk. A város fémmonstrumain egy karcolás sem volt, épp csak a zaj, a füst és a mindent elvakító neonhad hiányzott. Sehol sem láttunk senkit, a kölyök mellém lépett.

- Ő a Főnix? – kérdezte suttogva, de annál izgatottabban.

- A Főnix fejvadász.

- De ő jutott ki az ülésről – erősködött a kölyök. Mire visszaértünk melléjük, Jekyll felébredt, de fal fehér volt. Épp a nyakából akasztott le egy medált. Sisco arcát nem láttam, de a csaj megjegyzéséből ítélve ő sem nézhetett ki valami fényesen.

- Ilyen rosszul nézek ki?

- Nem súlyos – hazudta Sisco.

- Vidd el a kódokat.

- Nem.

- És sokat segítene, ha pár lőszert is itt hagynál – folytatta figyelmen kívül hagyva Sisco közbeszólását, de ismertem. Keményebb fából faragták, bár ő is jól tudta, hogy milyen állapotban van a csaj. Akaratlanul is Cassy jutott eszembe. Már megint. El kéne már felejtenem.

- Ezt nem játszod el megint. Egyszer már eltemettelek, még egyszer nem foglak. Velünk jössz és kész.

Nem lettem volna Sisco helyében. Én legalább nem tudtam, hogy Cassy meg fog halni, egyszer csak nem jött haza. De Jekyll elég rossz bőrben volt. A nő kis ideig nézte, aztán valószínűleg úgy döntött, hogy Sisconak nagyobb támogatásra van szüksége, mint neki, mert felült, és magához vette a táskáját. Az öreg kifejezetten megkönnyebbült.

- Hol van a radarod? – kérdezte. Sisco átadta a készüléket. Totál üres volt, mintha az egész városban senki sem lett volna. Jekyll kivette a kezéből, kivett belőle egy darab chipet, mire láthatóvá vált a valós helyzet. Egy hangyabolyban nem láttam még annyi pontot.

- Apádtól kaptam – mondta kedvtelenül Sisco.

- Én meg a mellényem. Joke is benne volt.

Lassan körvonalazódott a helyzet. A város felét már körbevették, és belül kezdtek kommandózni. Lassan felénk tartottak.

- Merre? – érdeklődött Sisco.

- A régi úton, befelé.

- Mármint a centrumba? – kérdezte hitetlenül a kölyök. Kezdte megbánni, hogy visszafordultunk. A központban nyüzsgött a legtöbb pontocska.

- Ismerem a várost, mire rájönnek, hogy hol vagyunk, már ki is jutunk – mondta optimistán Jekyll, miközben bevett egy fájdalomcsillapítót. – Induljunk.

- És a motorok?

- Majd szerzünk másikat. Csendben kell haladnunk.