2005, Fejvadászok végnapjai, 3/1

2215. május, Gliese

         A kölyök késett. Nem szeretem, ha késik. Igaz, sok mindent nem szeretek, de ennek megvan a konkrét oka. Legutoljára Cassy késett egy éve, ő is azért, mert valami beszari alak fals melót adott. Különváltunk, és a katonák Cassyt találták meg előbb, majd azon nyomban meghívták az ülésre, aminek persze a fejesek adták ezt a zengzetes nevet, valójában az elektromos széket takarta, ami minden közülünk még hátramaradottra várt. Az összekötő még aznap éjjel meghalt, mint ahogy a kölyök apja is. Cassyvel együtt vitték az ülésre, így a kölyök az én nyakamon maradt, pedig Cassyvel sokkal jobban kijöttek.

Hiába nézem az órám, attól nem jön meg előbb a kölyök, ha egyáltalán megjön. Mióta azok az idióta fejesek rájöttek, hogy mi feleslegesek és ellenőrizhetetlenek vagyunk – mellesleg ez utóbbi igaz volt – kitalálták, hogy vagy beállunk a seregbe, vagy meghívnak szép sorban az ülésre. Nekik volt idejük. Mi pedig egyre kevesebb pénzt kaptunk mondván, hogy örüljünk, hogy még élünk. A kölyök most munka után kutatott, én pedig a fejvadászok egy klubjában vártam az eredményt. Fémes csendes hely volt, csak a bárpult felett villódzott pár lámpa, én pedig az ajtóval szemben ültem a füst kellemes takarása alatt. Csak a Ragyást ismertem fel, bár őt nem volt nehéz kiszúrni. Egyszer le akarták kapcsolni, és mikor azt hitték, hogy elkészültek, ott hagyták az utcán. Ő persze szívósabb volt ennél, és arra ébredt, hogy a minden este behúzódó savas köd marja az arcát. Hát nem lehetett kellemes ébredés, viszont a támadói egyáltalán nem ébredtek fel.

A pultnál kevesen ültek, de közülük senkit sem ismertem. Igaz, szinte havonta változtattuk a törzshelyünk és lakásunkat. Nem tűnt fel senkinek. Aki az alsó szinten adott bérbe szobát, nem igazán kérdezte, hogy mi járatban, hacsak nem akart zűrbe kerülni.

Már jó ideje figyeltem azt a csajt a pultnál, aki jó ideje figyelt engem. Lerítt róla, hogy nem közülünk való, és én már azon is csodálkoztam, hogy ilyen tipikusan jó kislány fejjel hogy került az alsó szintre.

A kölyök végre belépett az ajtón nyomában a kint tomboló neonfényekkel és ricsajjal együtt, és ledobta magát mellém. Tizenhét éves volt, és annyinak is látszott. Én is ennyi idősen kezdtem, de egy profi mellett.

- Hol voltál? – kérdeztem tőle.

- Volt egy kis zűr. Az ikreket és még párat meghívtak az ülésre a Kaviárból. Tudod, itt van a szomszéd tömbben. Téged nem keresnek, Zister. Hallottam, hogy a megapolisz másik végén tisztogatnak, úgyhogy ellehetünk itt még egy hétig. Vagy kettőig. Munka nincs – fejezte be tárgyilagosan. Mindig olyan lendülettel tudott beszélni, hogy nem tudtam eldönteni, hogy be van lelkesedve, vagy csak szimplán ilyen. Elé toltam azt a minőséginek kevésbé sem nevezhető piát, ami még az üvegben volt, mire hálásan meghúzta. Én közben a szakállamat birizgáltam. Ez is egyike volt a rossz szokásaim hadának.

- Miért nem mész el katonának? – tette fel hirtelen a kérdést a kölyök.

- Nincs kedvem értelmetlen parancsokat teljesíteni. És nem fizet.

- Miért, az fizet, amit most csinálunk? Nem laksz már a kétszázadikon, Zister. Vagy bejött valami? – csillant fel a szeme. Tényleg lelkes volt. Nemet intettem, aztán a pultnál álló csaj felé mutattam.

- Róla mit tudsz?

Yare – ez a becsületes neve a kölyöknek – végigmérte párszor, miközben lelkesen megnyalta a szája szélét.

- Semmit, de bármit megtudok, ha akarod.

- Nem kell.

Tudtam, hogy úgy is ide fog jönni. Ha mégsem jó kislány, még mindig el tudom hallgattatni utána is. Ebben a pillanatban szánta rá magát, és miután fizetett, egyenesen felénk jött, és megállt előttem. Legalább azt felmérte, hogy ki a főnök kettőnk közül.

- Hello. Jekyll vagyok. Munkát ajánlok – tért a tárgyra pontosan olyan csevegő hangon, mint amilyet vártam tőle. Így közelről arra is rájöttem, hogy hiába húzott magára kopott farmercuccot, egyhavi zsebpénzéből is vígan megélnénk a kölyökkel akár két hónapig is. Ő persze ahogy elnéztem, akár ingyen is dolgozott volna neki. Yare ekkor finoman bokán rúgott jelezve, hogy azok a katonák léptek be a klubba, akik a Kaviárban tisztogattak. Egyenesen felénk jöttek.

- Nyugi, engem keresnek – mondta hanyagul Jekyll még mindig háttal az ajtónak, és csak akkor fordult meg, mikor a katona meglökte a géppisztolya csövével a vállát.

- Maga. Jöjjön velünk.

- És az igazoltatás? – kérdezte szinte már vidáman Jekyll. Egyre jobban el tudtam képzelni a kölyök oldalán, ha nem lett volna ilyen balfék. Az alsó szinten jobb menni a katonákkal, mint igazoltatást kérni, így rendesen elképedtem, mikor a katonák egy gyors bocsánatkérés után távoztak. Kezdett érdekelni, hogy ki ez a Jekyll, így leültettem Yare mellé, velem szembe.

- Ki vagy? – tette fel helyettem a kérdést a kölyök. Amúgy sem szerettem beszélni, inkább csak hallgattam a többieket, és a kölyök szerencsére mindig tudta, hogy mire gondolok. Meglepően csípős választ kaptunk, ami egyáltalán nem vallott a feltételezett jó modorra.

- Jekyll még mindig. Talán attól, hogy párokba verődtetek, elvesztettétek az emlékezőtehetségeteket? Mindkettőtöket keresnek.

- Munkáról volt szó – váltottam témát, mielőtt elküldtem volna délebbi tájakra. Egyáltalán nem tetszett, hogy egy kis mitugrász fenyeget.

- Remek. Nem hittem, hogy ilyen hamar a tárgyra térünk. A bér százezer kredit, a fele előre.

Yare most már kifejezetten vonzónak találta a csajt, de nem volt ideje érvényre juttatni, mert újabb katonák jöttek be elől valami fejessel egyenesen a mi asztalunkhoz. Automatikusan a pisztolyom után nyúltam.

- Ne matassanak az asztal alatt, te pedig gyere velem – szólt nyersen Jekyllnek a fejes, aki félvállról válaszolt neki.

- Éppen tárgyalok.

- Velünk is tárgyalhatsz, mozgás – sürgette meg idegesen, miközben a karjánál fogva felrántotta az asztal mellől, de Jekyll egy mozdulattal kiszabadította magát. Egyre világosabbá vált számomra, hogy valamilyen szinten tud vigyázni magára. A pasi a pisztolyához nyúlt, mire a csaj elmosolyodott, és lesajnálón a szemébe nézett.

- Ugyan, tábornok. Komolyan itt akar lelőni?

- Mindenkit lelövetek, aki itt van, ha nem jössz.

Ezzel a mondattal az alapzaj a nullára zuhant, és most már mindenki őket nézte, de nem mozdultak. Velem együtt többen a másvilágra küldtük volna a tábornokot, de nem itt. Jekyll még mindig magabiztosan mosolygott.

- Próbálja csak meg. Egész nyugodtan.

- Ezeknek már lejárt az ideje, a saját veszted támogatod – acsarkodott a tábornok, de látván, hogy nem tudja meggyőzni, kiment a klubból. Ki az isten ez a csaj, hogy nem mernek hozzáérni? Jekyll visszaült a kölyök mellé, és csevegve folytatta.

- Hol is tartottunk?

- A meló – segített neki készségesen Yare.

- Na igen. Kísérj el Capetownba – fordult felém.

- Fejvadász vagyok, nem bébiszitter.

Yare villámokat szóró szemmel nézett rám. Elszalasztani egy ilyen munkát! Nyilván sétagalopp, és sokat fizet, de most Jekyll el fog menni. Szerencsénkre keményebb fából faragták.

- Az, de félévi biztonságodat megveheted vele. Tudom, hogy titeket is fedeznek egyelőre, ismerem az árakat.

- Miért nem mész egyedül? – kérdezte kedvesen Yare.

- Mert egyesek nem akarják, hogy odaérjek.

- Kik?

- Ne akarj sokat tudni. Vállalod vagy nem? – fordult újra felém.

- Csak a kölyökkel.

Nem bírtam volna ki vele ennyi utat kettesben. Lyukat beszélt volna a hasamba, emellett nem akartam a kölyköt magára hagyni. Nyilván megjegyezték maguknak a katonák, és amint egyedül marad, meghívják az ülésre.

- Tudom, hogy kelletek egymásnak, miután a kormány kihalásra ítélt titeket, de minél kevesebben vagyunk, annál jobb.

Ittam még egy kortyot, aztán unott képpel hátradőltem. Valamiért engem szúrt ki, akkor úgy is visszük a kölyköt, csak idő kérdése. Emellett Capetownban volt az űrkomp indulóbázisa, és úgy védték tőlünk, mint a legféltettebb kincsüket. A fejesek rájöttek, hogy a Föld kiürült, és folyamatosan költöztették a Zeorra a városokat. Persze fejvadászok nélkül, hogy egy szép új világot teremtsenek maguknak. Azt persze nem tudták, hogy az alvilág nagy része már rég odaát van, csak mi hiányzunk.

- Azt hiszed, hogy átjuthattok a vizsgálatokon? – folytatta a gondolatomat Jekyll. – Egyetlen fejvadász próbálta meg, de csak a holteste érkezett meg. A többit még felszállás előtt elkapták.

- Akkor miért támogatsz? – kérdeztem visszaidézve a tábornok végszavát.

- Mert sokkal jobbak vagytok, mint a katonák, pláne azok, akik megmaradtak. Kapsz háromnegyed évit.

- Csak a kölyökkel.

Láthatóan kezdte unni a dolgot. Jó. Vagy enged, vagy megint nem lesz melónk.

- Mondj egy jó okot.

- A barátom fia.

- És most hatódjak meg?

Őszintén szólva ezt vártam, és magamban már le is mondtam a munkáról, mikor a szomszéd boxtól hozzánk lépett egy félig beállt fazon.

- Szivi, má’ bocs, de hallottam, mirő’ beszé’tetek. Én elvinnélek Capetownba félévi gázsié’ is.

- Már megegyeztünk – hárította Jekyll az ajánlatot, mire a fazon visszaült a töményen vegyszerezett piája mellé. Megfogadtam, hogy amint megkapom a teljes összeget, neki is juttatok belőle. Jekyll bosszankodva felénk fordult. – De csak félévit kapsz.

- Meg a kölyök is.

Szerencsére ezt ő is így gondolta, remek. Ha meghúzzuk magunkat, és fizetünk a fedezőinknek, még vagy háromnegyed évig mindketten biztonságban leszünk. Meg persze ha nem köpnek be minket is.

- Holnap négykor indulunk, a nyugati autópályán csatlakozzatok, motorral megyünk – tisztázta a részleteket Jekyll. Egész hivatalosan csengett a hangja.

- Honnan ismerünk meg?

- Azt csak bízd rám. Itt az előleg.

- És a kölyöké?

- Bankautomatának nézel? Majd holnap megkapja – fejezte be, azzal elment. Láthatóan nem örült az üzletnek, én viszont annál inkább.

- Öregem, lehettél volna kevésbé nyers is. Különben ezer hála, hogy engem is viszel – vigyorodott el Yare, és ivott a poharából. – Nem tudom, hogy miért nem hagyott itt már az első mondat után.

- Mi kellettünk neki. Menjünk.

            Kellünk egymásnak. Igaza van, de mostanában mindenki így csinálja, hacsak nem akar rövid úton az ülésre kerülni – gondoltam vissza Jekyll szavaira, miközben az ágyamon fekve hallgattam az esőcseppek méla kopogását az ablakomon. A nyolcadikon kaptam szobát és jelenleg az egyetlen világítás a szobámban a szemközti neonreklám volt, melynek fényei a váltásnak megfelelően táncoltak a falon. Eszembe jutott, hogyha katonának mentem volna, valószínűleg én is ugyan ilyen értelmetlenül táncolnék.

Akár éjjel is lehetett volna, hiszen ide már nem jutott le a napfény, még délben sem, de a fémszekrényen álló óra piros kijelzője kitartóan hajtogatta, hogy délelőtt tizenegy van. Igénytelen volt az egész szoba, a berendezés mindössze egy félig olvadt asztal, egy ágy és egy nyikorgó ajtajú szekrény volt. Utáltam az egészet, és újra eszembe jutott egy hotel kétszáztizenegyedik emeleti szobája, ahol pár évvel ez előtt laktunk Cassyvel. Ő is utált leköltözni az alsó szintre. Talán jobb is, hogy nem kellett sokáig itt élnie. Régen még mi választottunk, hogy mit teszünk meg, és mit nem, de ma már... elég ebből! A fejesek a Föld tönkretételével sikeresen elérték az osztályok manifesztálódását. A felsőbb körök a százötvenedik felett szívhatták a friss levegőt, a középosztálynak a szmog jutott, nekünk az alsó szinten pedig patkány módjára kellett menekülni a savas esők által hátrahagyott savpárától, ami minden éjjel nyálkásan csapódott le a szintünkön.

Felkeltem és beálltam a zuhany alá. Épp mikor végeztem, beállított a kölyök. Az átlagnál is lelkesebb volt. Tudta, hogy úgy sem kérdem meg, hogy mi történt, ezért leült az asztalra, és belevágott.

- Mit tudsz a Főnixről?

- Honnan hallottál róla? – kérdeztem vissza, miközben megnéztem, hogy mennyi lőszerem is van, biztos ami biztos. Ha a csajt katonák üldözik, szükség lehet rá. Nem szerettem a tömegharcot, közelebb állt hozzám a csendes elintézési mód, de a kölyök miatt nem akartam visszamondani.

- Azt mondták a klubban, hogy a Főnix egy ideje feltámadt, és a Zorára megy. Azt mondták, hogyha most követnénk, mi is eljuthatnánk oda.

- Eljuthatnánk, hát persze – mondtam dühösen. Komolyan aggasztott, hogy Yare még mindig nem lát tisztán, így fejmosásba kezdtem. – Nyisd már ki a szemed, kölyök! Vagy százan maradtunk ebben a koszfészekben, és mindenkit keresnek. Inkább egy rendes állást kéne találnod.

- Régen nem ilyen voltál – válaszolt kedvtelenül. Talán igaza volt. Letettem a pisztolyt és komoran ránéztem. Lerítt róla, hogy csalódott. Talán Főnixben, talán bennem.

- Nem kellett volna belerángatnom téged. Maradj itt.

- Nem maradok – makacsolta meg magát és kiment a szobából, az ajtót bevágta maga után. Mindig ezzel tudatta, ha nem akart több marhaságot hallani tőlem.

Mivel még volt időm, jobb dolgom nem lévén leültem az ablak mellé, és bámultam az enyhén szétmart ablaktáblán kanyargó cseppeket. Főnix volt az egyetlen olyan fejvadász, aki élve került ki az ülésről. De túl sokan ismerik a katonák közül, semeddig sem juthat, nem hogy a Zorára.

- Hallo Zister, hátizsákkal vagyok, látsz? – hallottam a csaj csevegő hangját a bukósisakomban, de hogy hogy az istenbe’ találta meg a frekvenciánkat, arról fogalmam sem volt. Éltem a gyanúval, hogy valamilyen spéci radarral fogta be, de megtalálni a sávot anélkül, hogy tudná, hol keresse szinte lehetetlen volt, azt pedig csak Yare-nek mondtam meg, fél órája, mióta a tizenkét sávos pálya melletti bekötőúton dekkoltunk, és ha percenként nem ment el előttünk harminc motor, akkor egy sem. A fele legalább hátizsákos volt, de megérzésre kiszúrtam Jekyll és a nyomába szegődtünk.

- Látlak.

Jókor indultunk. A délutáni fényben az acélváros csillogása üdítően hatott a négyheti alsó szinti mocskos semmittevés után, előttünk a távolban pedig már látszottak az üvegházak. Itt termesztettek minden zöldséget és gyümölcsöt az elitnek, ezek voltak a legkevésbé génkezelt termékek. Én utoljára akkor ettem ilyet, mikor a hotelben laktam, vagy két éve.

- Gyertek elém – hallottam Jekyll parancsoló hangját, amint elhagytuk a város agglomerációját. Idő közben százhatvanra gyorsítva szeltük a betont és nem hittem, hogy Jekyllnek is ilyen járgánya lehet, bár első ránézésre komolynak tűnt. Azért nem okozott gondot megelőzni, viszont a kölyöknek nem tartozott az erősségei közé a motoros száguldás. Ilyen sebességnél minden mozdulat számított, és ő nem szeretett kockáztatni.

- Yare, mire vársz? – szólt rá a nő.

- Miért kell, hogy megelőzzelek?

- Dolgom van hátul.

- Majd én elintézem.

- Csináld azt, amit mondtam, vagy neked megyek – válaszolt türelmetlenül Jekyll és lemaradva, hogy mellé kerüljön, tényleg pár centi választotta el őket egymástól. Jobbnak láttam közbeszólni, mielőtt tényleg rámászik a kölyökre.

- Hagyd. Úgy megy, ahogy tud.

- Ha így tud, akkor jobb, ha még most visszafordul – morogta a csaj. Yare-re valószínűleg inspirálón hatott a közjáték, mert belehúzott. Sosem láttam még így vezetni, Jekyll elégedetten maradt le. A visszapillantóból láttam, hogy a hídon kilőtt egy motorost aki így másik két társára zuhant, de hárman már a helyükbe is léptek és nem adták annyira könnyen magukat, így Jekyllnek jelentősen le kellett maradnia, hogy a következő közelébe férhessen. Ezt a pillanatot választottam, hogy megdolgozzak a pénzemért és jobbról lemaradva én is leszedtem két motorost. Eddigre a civilek leállítottak az autóikat és biztos voltam benne, hogy már a rendőrség is úton van, így az autópálya a mi oldalunkon lassan kihalt, hárman távolodtunk a lehető leggyorsabban a várostól.

- Kösz – hallottam ekkor Jekyll hangját. Még feszült volt, de hallatszott rajta, hogy bízni kezdett bennem.

- Ezért fizetsz.

Egyre inkább az az érzés vett rajtam erőt, hogy a klubbeli megjelenése csak álca, de nem tettem szóvá. Ha inkább ilyen, mint olyan fecsegő, akkor elkísérem szó nélkül. Azért azt még mindig nem tudtam, hogyha tényleg tud lőni, akkor mi minek kellünk. Később megtudtam.