Fejvadászok végnapjai 3/2

Miután az állandósult távoli szmog felhő mögé lehanyatlott a nap, megálltunk. A pálya Jekyll akciójának köszönhetően szinte kiürült.

- Miért álltunk meg? – kérdezte meg helyettem a kölyök.

- Itt letérünk.

- Te megvesztél? Az a poros mellékút vagy kétnapi kerülő.

Igazából nem ez aggasztotta a kölyköt. Az az út a Halott Városhoz vezetett. Itt tesztelték a japánok azt a humánus bombát, ami csak az élő szöveteket öli meg. Az egész környék hamu volt, a villanykörről pedig lekapcsolták, és nekem nem volt kedvem egész éjjel szűrőnél vezetni.

- Te csak kísérsz, megértetted? – válaszolt hidegen Jekyll.

- Erre biztonságosabb – próbálta jobb belátásra bírni Yare a csajt, és hogy bebizonyítsa igazát, elindult a pályán.

- Várj, állj meg – szólt utána békülő hangon Jekyll, majd mikor a kölyök visszatért mellé, egy kisebb kavicsot dobott jó negyven méterre előre a pályára. Rég láttam akkora tűzijátékot. A fénynél láttam a kölyök mindent eláruló arcát. Jekyll már visszavette a sisakját, és elindult a mellékúton. Követtük. Yare csak kis ideig próbálta magában tartani a kérdést, de sehogy sem ment neki.

- Minek kellünk, ha úgy is mindent tudsz?

Jogos.

- Nem tudok mindent, és csak Zister kellett volna. Te még nem vagy elég jó.

Szegény kölyökben biztos egy világ omlott össze, így a pártjára álltam.

- Te csak ne féltsd.

- Követnek – figyelmeztetett újra Jekyll. Honnan tudja ezt is? Előre küldtem Yaret, hogyha már itt vagyunk, mi is csináljunk valamit. Pár motor volt a díszes társaság, a gépfegyverrel hamar leszedtük őket, és beértük a csajt.

- Yare, hol találtak el? – hallottam Jekyllt. Mintha aggódott volna. Nyilván aggódott. Ha a kölyök megsérült, nem mehetett tovább, és nem lett volna kedvem itt hagyni a nagy büdös semmi közepén pár katona prédájául. De honnan tudta, hogy megsérült? Nem láthatta. Olyan szögben volt, hogy egyszerűen nem láthatta.

- Itt-ott, nem vészes – adta a nagyot a kölyök, de ismertem ezt a hangot. A srácot már egyszer majdnem elkapták, mielőtt magam mellé vettem, akkor félt ennyire.

- Negyedórányira van egy motel, ott megállunk éjszakára. Ma már nem jönnek többen – mondta bíztatóan Jekyll. Kedvesebb volt vele, mint délután, de nem tudtam, hogy ez a sérülésnek köszönhető, vagy annak, hogy elmondása alapján ma már biztonságban voltunk.

            Segíteni akartam a kölyöknek bemenni a motelbe, de nem kért belőle. Nyilván megunta, hogy Jekyll semmibe veszi, és eltökélte, hogy véget vet ennek. A legközelebbi szobába mentünk be, felkattintottuk a zseblámpáinkat. Ha nem lett volna minden tiszta por, akár azt is hihettem volna, hogy pár perce hagyták ott a szobát. Az ágynemű gyűrötten hevert a földön, a nyitott szekrényajtó mellett egy elmosódott hamukupac árválkodott.

- Feküdj le, és vedd le a pólód – szólt szenvtelenül Jekyll a kölyökre. Az elvigyorodott.

- Ilyen hamar a tárgyra térünk?

- Mire készülsz? – kérdeztem a csajt, miközben ő gézt és mindenféle orvosi kütyüt vett elő. Nem tetszett ez a nagy pakolászás.

- Kiveszem a golyót.

- Most? Felejtsd el.

- Akkor te is elfelejtheted őt. Jobban tennéd, ha inkább világítanál – mondta, miközben az ágy mellé húzott egy széket. Én vele szemben megálltam, és a kölyökre néztem. Egy golyót szerzett be, rendesen keresztbe lőtték. Neki sem volt ínyére, hogy a semmi közepén tök sötétben kezdjék el műteni. Jekyll eközben valahonnan vizet varázsolt elő, és leült a székre.

- Világíts ide – kért, majd feltöltött egy injekciós tűt. Úgy tűnt, hogy tudja, mit csinál.

- Komolyan gondolod, amit mondtál? Én elvagyok így, semmi bajom – kezdte a kölyök a védekezést, miközben felkönyökölt, de Jekyll visszanyomta az ágyra.

- Semmit sem fogsz érezni – bíztatta, majd beadta neki a szurit. – Ha mégis, akkor elszúrtam.

A kölyök felkapta a fejét, mire Jekyll rámosolygott. – Csak vicceltem. Pár perc alatt hat.

- Nem volt vicces.

A csaj profi volt, minden simán ment. Benyúlt a sebbe, én pedig azon kaptam magam, hogy visszafojtott lélegzettel várom az eredményt. Mekkora marhaság ez az egész. Egy csomó erőt feccolnak a golyók és fegyverek tökéletesítésére, hogy aztán néhány szerencsésből kiszedjék. Jekyll kitisztította a sebet, aztán bekötötte a srácot.

- Aludj – mondta kedvesen, majd betakarta, és kiment a szobából. A folyosón hozzám fordult.

- Te jól vagy?

Nyilván sejtette, hogy aggódom a kölyökért. Látni biztosan nem látta.

- Jól. Rendbe jön?

- Kutya baja, láttam már rondábbat is.

Kedvem lett volna megkérdezni, hogy ugyan hol, de úgy sem válaszolt volna, így bementem egy szobába, és elaludtam.

            Reggel egy lövés ébresztett. Automatikusan felugrottam az ágyból és az ajtó felé rohantam. Fél úton még láttam, hogy az asztalra egy kisebb csomag volt kikészítve egy papírzacskóba, de inkább elhalasztottam a vizsgálatát. Már csak az hiányzott, hogy Jekyll meghaljon. Akkor ki fizet? Ezen kívül tegnap óta megkedveltem. A ház előtt Jekyll egy botra támaszkodva állt négy fekete ruhás támadója mellett, és az út felé nézett. Nyilván a szerencsétlenek azt a parancsot kapták, hogy élve vigyék be. Pechük volt. Kisvártatva a kölyök is megjelent mellettem, és eltátotta a száját.

- Azta! Zister, még mindig bébiszitternek érzed magad? – kérdezte tőlem vigyorogva, de erre inkább nem válaszoltam. Az úton egy motoros jött, majd leparkolt a csaj mellé, és egy csókkal köszöntötte. Remek, már csak a barátja hiányzott. Yare inkább visszament a szobájába.

- Az apád küldött egy kis muníciót. Irtó pipa, hogy velük jöttél.

- Gyere be, a villa tárt karokkal fogad. Zister, ő Sisco.

- Ismerjük egymást – válaszoltam, és bementem a csomagért. Siscoval régen jóban voltunk, de ő átpártolt a katonákhoz, pedig elég jónak számított. Igaz, a kormány legelőször a jókat kapta el. Rendesen összevesztünk azon, hogy melyikünknek van igaza, az óta nem beszéltünk egymással. Cassy temetésén sem. Átmentem a kölyökhöz. Ott ült az egész banda, és reggeliztek. Csak ekkor néztem meg a csomagom. Igaz, hoztam magammal pár félig száradt szendvicset, de ez klasszisokkal jobbnak tűnt.

- Gyerünk, Zister, nem vonom le a béredből – bíztatott vidáman Jekyll. Hirtelen az az ötletem támadt, hogy a csaj is katona. Dezertált? Lehet.

- Ahogy végeztem, indulok.

- Mi ez az egyes szám? – kérdezett rá a kölyök. Jekyll kedvesen felé fordult.

- Menjetek vissza. Nem bírnád az utat. De vigyázzatok, velem láttak, úgyhogy keresni fognak titeket.

- Most újat mondtál – dőlt hanyatt a kölyök. – És a pénzzel mi lesz?

- Megkapjátok.

Sisco rá nézett, de nem szólt semmit. Így is tudtam, hogy mit gondol, hisz hasonló volt a gondolkodásunk, csak a nézeteink különböztek. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi lesz, ha egyszer őt küldik értem.

Jekyll már becsomagolt mindent, a kezembe nyomta a gyűrött sárga papírzacskót, és elhajtott. Megnéztem. A kölyök teljes része is benne volt. Rég láttam ennyi pénzt egyben, mégsem tudtam örülni neki. Yare a csomagjával megállt mellettem az ajtóban.

- Hová megyünk?

- A városba semmiképp sem. Majd út közben eldől – válaszoltam, majd beindítottam a motort. Szerettem a hangját, és az egész járgányt, és a sík pusztán is szerettem a száguldást, valami mégis hiányzott. Yare szótlanul követett.

- Hogy vagy, kölyök?

- Jól. Vissza kéne mennünk.

Érdekel is engem, hogy ki milyen halált választ. Ha Jekyll a katonák közé akar menni, csak menjen, én nem állítom meg. Bérlünk egy újabb koszos kis szobát, aztán megvárom, míg jön egy újabb munka. Vagy a meghívó az ülésre. A fenébe is.

- Fordulj meg! – szóltam a kölyöknek, és egy szűk kanyar után gyorsabb tempóval mentünk utánuk. Utáltam az el nem végzett feladatokat, és még nem voltunk Capetownban. Különben meg Sisco számított rám, láttam rajta, és vita ide vagy oda, akkor is az egyik legjobb haverom volt.

Egy elkerülő útról hajtottak épp vissza, mikor beértük őket. Jekyll Sisco ölében ült vele szemben a lábával átkulcsolva, és két kézzel lőtte ki az üldözőiket, akik sehogy sem akartak fogyni, pedig a csaj minden lövése betalált. A Halott Várost vették célba, mi pedig segítettünk nekik. Az eredmény látványos volt.

- Hol késtél? – hallottam Sisco rekedtes hangját, és akaratlanul is elmosolyodtam. Olyan volt, mint régen. Mintha semmi sem történt volna.

- Kis probléma adódott.

- Gyorsíthatnál – szólt közbe Jekyll, miközben töltött. Ekkor láttam csak, hogy volt egy spéci félkör alakú karvédője, amivel Sisco hátát védte. Összeszokott párosnak tűntek.

- Merre menjünk?

- A parkolóházba.

Leráztuk a maradékot, aztán csatlakoztunk hozzájuk.

- Jekyll? – hallottam hirtelen Sisco harcedzett hangját. A csaj nem válaszolt, és én pontosan tudtam, hogy Sisco mit érez. Nem mondott semmit, csak felhajtott a parkolóház hatodik emeletére, és miután letámasztotta a motort, óvatosan letette a földre, és levette a sisakját. Jekyll ájult volt, oldalba lőtték, pedig volt rajta védőmellény.

- Ki ő? – tette fel a kölyök a kérdést.

- Egy vírusbomba kódját viszi a Zorára, csakhogy a kormány rátok akarja dobni, és nem érdekli, ha civilek is meghalnak.

- Túl sokat tud rólunk, az apja valami fejes, nem? – kérdeztem most már én.

- Az nem jelent semmit. Bármikor leválthatják. – Még mindig vártam a választ Siscotól.

- Az Egyesült Védelmi Flotta parancsnoka.

- Ez jó. Akkor miért üldözik Jekyllt katonák? - Kérdezte a kölyök. Néha meglepően lassú volt a felfogása. Sisco ettől függetlenül készségesen válaszolt, miközben bekötötte Jekyll sebét. Csak akkor láttuk, hogy a golyó átment rajta.

- Átnyúltak felette. Ezért sem engedik el őt. Ha elkapnák, az apja beszélne, ismerem.

Elképzeltem Siscot öltönyben, háztűznézőben, amint brandyt iszogat a csaj apjával, de nem ez volt az a pillanat, amikor poénkodni lehetett. Jekyll dereka tele volt égési sebekkel, és még mindig nem ébredt fel.

- Azt hol szerezte? – kérdezett rá Yare.

- Az ülésen.

- Ő a Főnix?

- Biztosítsátok a terepet – kerülte a választ Sisco. Mindenfelé kinéztünk. A város fémmonstrumain egy karcolás sem volt, épp csak a zaj, a füst és a mindent elvakító neonhad hiányzott. Sehol sem láttunk senkit, a kölyök mellém lépett.

- Ő a Főnix? – kérdezte suttogva, de annál izgatottabban.

- A Főnix fejvadász.

- De ő jutott ki az ülésről – erősködött a kölyök. Mire visszaértünk melléjük, Jekyll felébredt, de fal fehér volt. Épp a nyakából akasztott le egy medált. Sisco arcát nem láttam, de a csaj megjegyzéséből ítélve ő sem nézhetett ki valami fényesen.

- Ilyen rosszul nézek ki?

- Nem súlyos – hazudta Sisco.

- Vidd el a kódokat.

- Nem.

- És sokat segítene, ha pár lőszert is itt hagynál – folytatta figyelmen kívül hagyva Sisco közbeszólását, de ismertem. Keményebb fából faragták, bár ő is jól tudta, hogy milyen állapotban van a csaj. Akaratlanul is Cassy jutott eszembe. Már megint. El kéne már felejtenem.

- Ezt nem játszod el megint. Egyszer már eltemettelek, még egyszer nem foglak. Velünk jössz és kész.

Nem lettem volna Sisco helyében. Én legalább nem tudtam, hogy Cassy meg fog halni, egyszer csak nem jött haza. De Jekyll elég rossz bőrben volt. A nő kis ideig nézte, aztán valószínűleg úgy döntött, hogy Sisconak nagyobb támogatásra van szüksége, mint neki, mert felült, és magához vette a táskáját. Az öreg kifejezetten megkönnyebbült.

- Hol van a radarod? – kérdezte. Sisco átadta a készüléket. Totál üres volt, mintha az egész városban senki sem lett volna. Jekyll kivette a kezéből, kivett belőle egy darab chipet, mire láthatóvá vált a valós helyzet. Egy hangyabolyban nem láttam még annyi pontot.

- Apádtól kaptam – mondta kedvtelenül Sisco.

- Én meg a mellényem. Joke is benne volt.

Lassan körvonalazódott a helyzet. A város felét már körbevették, és belül kezdtek kommandózni. Lassan felénk tartottak.

- Merre? – érdeklődött Sisco.

- A régi úton, befelé.

- Mármint a centrumba? – kérdezte hitetlenül a kölyök. Kezdte megbánni, hogy visszafordultunk. A központban nyüzsgött a legtöbb pontocska.

- Ismerem a várost, mire rájönnek, hogy hol vagyunk, már ki is jutunk – mondta optimistán Jekyll, miközben bevett egy fájdalomcsillapítót. – Induljunk.

- És a motorok?

- Majd szerzünk másikat. Csendben kell haladnunk.

2005, Fejvadászok végnapjai, 3/1

2215. május, Gliese

         A kölyök késett. Nem szeretem, ha késik. Igaz, sok mindent nem szeretek, de ennek megvan a konkrét oka. Legutoljára Cassy késett egy éve, ő is azért, mert valami beszari alak fals melót adott. Különváltunk, és a katonák Cassyt találták meg előbb, majd azon nyomban meghívták az ülésre, aminek persze a fejesek adták ezt a zengzetes nevet, valójában az elektromos széket takarta, ami minden közülünk még hátramaradottra várt. Az összekötő még aznap éjjel meghalt, mint ahogy a kölyök apja is. Cassyvel együtt vitték az ülésre, így a kölyök az én nyakamon maradt, pedig Cassyvel sokkal jobban kijöttek.

Hiába nézem az órám, attól nem jön meg előbb a kölyök, ha egyáltalán megjön. Mióta azok az idióta fejesek rájöttek, hogy mi feleslegesek és ellenőrizhetetlenek vagyunk – mellesleg ez utóbbi igaz volt – kitalálták, hogy vagy beállunk a seregbe, vagy meghívnak szép sorban az ülésre. Nekik volt idejük. Mi pedig egyre kevesebb pénzt kaptunk mondván, hogy örüljünk, hogy még élünk. A kölyök most munka után kutatott, én pedig a fejvadászok egy klubjában vártam az eredményt. Fémes csendes hely volt, csak a bárpult felett villódzott pár lámpa, én pedig az ajtóval szemben ültem a füst kellemes takarása alatt. Csak a Ragyást ismertem fel, bár őt nem volt nehéz kiszúrni. Egyszer le akarták kapcsolni, és mikor azt hitték, hogy elkészültek, ott hagyták az utcán. Ő persze szívósabb volt ennél, és arra ébredt, hogy a minden este behúzódó savas köd marja az arcát. Hát nem lehetett kellemes ébredés, viszont a támadói egyáltalán nem ébredtek fel.

A pultnál kevesen ültek, de közülük senkit sem ismertem. Igaz, szinte havonta változtattuk a törzshelyünk és lakásunkat. Nem tűnt fel senkinek. Aki az alsó szinten adott bérbe szobát, nem igazán kérdezte, hogy mi járatban, hacsak nem akart zűrbe kerülni.

Már jó ideje figyeltem azt a csajt a pultnál, aki jó ideje figyelt engem. Lerítt róla, hogy nem közülünk való, és én már azon is csodálkoztam, hogy ilyen tipikusan jó kislány fejjel hogy került az alsó szintre.

A kölyök végre belépett az ajtón nyomában a kint tomboló neonfényekkel és ricsajjal együtt, és ledobta magát mellém. Tizenhét éves volt, és annyinak is látszott. Én is ennyi idősen kezdtem, de egy profi mellett.

- Hol voltál? – kérdeztem tőle.

- Volt egy kis zűr. Az ikreket és még párat meghívtak az ülésre a Kaviárból. Tudod, itt van a szomszéd tömbben. Téged nem keresnek, Zister. Hallottam, hogy a megapolisz másik végén tisztogatnak, úgyhogy ellehetünk itt még egy hétig. Vagy kettőig. Munka nincs – fejezte be tárgyilagosan. Mindig olyan lendülettel tudott beszélni, hogy nem tudtam eldönteni, hogy be van lelkesedve, vagy csak szimplán ilyen. Elé toltam azt a minőséginek kevésbé sem nevezhető piát, ami még az üvegben volt, mire hálásan meghúzta. Én közben a szakállamat birizgáltam. Ez is egyike volt a rossz szokásaim hadának.

- Miért nem mész el katonának? – tette fel hirtelen a kérdést a kölyök.

- Nincs kedvem értelmetlen parancsokat teljesíteni. És nem fizet.

- Miért, az fizet, amit most csinálunk? Nem laksz már a kétszázadikon, Zister. Vagy bejött valami? – csillant fel a szeme. Tényleg lelkes volt. Nemet intettem, aztán a pultnál álló csaj felé mutattam.

- Róla mit tudsz?

Yare – ez a becsületes neve a kölyöknek – végigmérte párszor, miközben lelkesen megnyalta a szája szélét.

- Semmit, de bármit megtudok, ha akarod.

- Nem kell.

Tudtam, hogy úgy is ide fog jönni. Ha mégsem jó kislány, még mindig el tudom hallgattatni utána is. Ebben a pillanatban szánta rá magát, és miután fizetett, egyenesen felénk jött, és megállt előttem. Legalább azt felmérte, hogy ki a főnök kettőnk közül.

- Hello. Jekyll vagyok. Munkát ajánlok – tért a tárgyra pontosan olyan csevegő hangon, mint amilyet vártam tőle. Így közelről arra is rájöttem, hogy hiába húzott magára kopott farmercuccot, egyhavi zsebpénzéből is vígan megélnénk a kölyökkel akár két hónapig is. Ő persze ahogy elnéztem, akár ingyen is dolgozott volna neki. Yare ekkor finoman bokán rúgott jelezve, hogy azok a katonák léptek be a klubba, akik a Kaviárban tisztogattak. Egyenesen felénk jöttek.

- Nyugi, engem keresnek – mondta hanyagul Jekyll még mindig háttal az ajtónak, és csak akkor fordult meg, mikor a katona meglökte a géppisztolya csövével a vállát.

- Maga. Jöjjön velünk.

- És az igazoltatás? – kérdezte szinte már vidáman Jekyll. Egyre jobban el tudtam képzelni a kölyök oldalán, ha nem lett volna ilyen balfék. Az alsó szinten jobb menni a katonákkal, mint igazoltatást kérni, így rendesen elképedtem, mikor a katonák egy gyors bocsánatkérés után távoztak. Kezdett érdekelni, hogy ki ez a Jekyll, így leültettem Yare mellé, velem szembe.

- Ki vagy? – tette fel helyettem a kérdést a kölyök. Amúgy sem szerettem beszélni, inkább csak hallgattam a többieket, és a kölyök szerencsére mindig tudta, hogy mire gondolok. Meglepően csípős választ kaptunk, ami egyáltalán nem vallott a feltételezett jó modorra.

- Jekyll még mindig. Talán attól, hogy párokba verődtetek, elvesztettétek az emlékezőtehetségeteket? Mindkettőtöket keresnek.

- Munkáról volt szó – váltottam témát, mielőtt elküldtem volna délebbi tájakra. Egyáltalán nem tetszett, hogy egy kis mitugrász fenyeget.

- Remek. Nem hittem, hogy ilyen hamar a tárgyra térünk. A bér százezer kredit, a fele előre.

Yare most már kifejezetten vonzónak találta a csajt, de nem volt ideje érvényre juttatni, mert újabb katonák jöttek be elől valami fejessel egyenesen a mi asztalunkhoz. Automatikusan a pisztolyom után nyúltam.

- Ne matassanak az asztal alatt, te pedig gyere velem – szólt nyersen Jekyllnek a fejes, aki félvállról válaszolt neki.

- Éppen tárgyalok.

- Velünk is tárgyalhatsz, mozgás – sürgette meg idegesen, miközben a karjánál fogva felrántotta az asztal mellől, de Jekyll egy mozdulattal kiszabadította magát. Egyre világosabbá vált számomra, hogy valamilyen szinten tud vigyázni magára. A pasi a pisztolyához nyúlt, mire a csaj elmosolyodott, és lesajnálón a szemébe nézett.

- Ugyan, tábornok. Komolyan itt akar lelőni?

- Mindenkit lelövetek, aki itt van, ha nem jössz.

Ezzel a mondattal az alapzaj a nullára zuhant, és most már mindenki őket nézte, de nem mozdultak. Velem együtt többen a másvilágra küldtük volna a tábornokot, de nem itt. Jekyll még mindig magabiztosan mosolygott.

- Próbálja csak meg. Egész nyugodtan.

- Ezeknek már lejárt az ideje, a saját veszted támogatod – acsarkodott a tábornok, de látván, hogy nem tudja meggyőzni, kiment a klubból. Ki az isten ez a csaj, hogy nem mernek hozzáérni? Jekyll visszaült a kölyök mellé, és csevegve folytatta.

- Hol is tartottunk?

- A meló – segített neki készségesen Yare.

- Na igen. Kísérj el Capetownba – fordult felém.

- Fejvadász vagyok, nem bébiszitter.

Yare villámokat szóró szemmel nézett rám. Elszalasztani egy ilyen munkát! Nyilván sétagalopp, és sokat fizet, de most Jekyll el fog menni. Szerencsénkre keményebb fából faragták.

- Az, de félévi biztonságodat megveheted vele. Tudom, hogy titeket is fedeznek egyelőre, ismerem az árakat.

- Miért nem mész egyedül? – kérdezte kedvesen Yare.

- Mert egyesek nem akarják, hogy odaérjek.

- Kik?

- Ne akarj sokat tudni. Vállalod vagy nem? – fordult újra felém.

- Csak a kölyökkel.

Nem bírtam volna ki vele ennyi utat kettesben. Lyukat beszélt volna a hasamba, emellett nem akartam a kölyköt magára hagyni. Nyilván megjegyezték maguknak a katonák, és amint egyedül marad, meghívják az ülésre.

- Tudom, hogy kelletek egymásnak, miután a kormány kihalásra ítélt titeket, de minél kevesebben vagyunk, annál jobb.

Ittam még egy kortyot, aztán unott képpel hátradőltem. Valamiért engem szúrt ki, akkor úgy is visszük a kölyköt, csak idő kérdése. Emellett Capetownban volt az űrkomp indulóbázisa, és úgy védték tőlünk, mint a legféltettebb kincsüket. A fejesek rájöttek, hogy a Föld kiürült, és folyamatosan költöztették a Zeorra a városokat. Persze fejvadászok nélkül, hogy egy szép új világot teremtsenek maguknak. Azt persze nem tudták, hogy az alvilág nagy része már rég odaát van, csak mi hiányzunk.

- Azt hiszed, hogy átjuthattok a vizsgálatokon? – folytatta a gondolatomat Jekyll. – Egyetlen fejvadász próbálta meg, de csak a holteste érkezett meg. A többit még felszállás előtt elkapták.

- Akkor miért támogatsz? – kérdeztem visszaidézve a tábornok végszavát.

- Mert sokkal jobbak vagytok, mint a katonák, pláne azok, akik megmaradtak. Kapsz háromnegyed évit.

- Csak a kölyökkel.

Láthatóan kezdte unni a dolgot. Jó. Vagy enged, vagy megint nem lesz melónk.

- Mondj egy jó okot.

- A barátom fia.

- És most hatódjak meg?

Őszintén szólva ezt vártam, és magamban már le is mondtam a munkáról, mikor a szomszéd boxtól hozzánk lépett egy félig beállt fazon.

- Szivi, má’ bocs, de hallottam, mirő’ beszé’tetek. Én elvinnélek Capetownba félévi gázsié’ is.

- Már megegyeztünk – hárította Jekyll az ajánlatot, mire a fazon visszaült a töményen vegyszerezett piája mellé. Megfogadtam, hogy amint megkapom a teljes összeget, neki is juttatok belőle. Jekyll bosszankodva felénk fordult. – De csak félévit kapsz.

- Meg a kölyök is.

Szerencsére ezt ő is így gondolta, remek. Ha meghúzzuk magunkat, és fizetünk a fedezőinknek, még vagy háromnegyed évig mindketten biztonságban leszünk. Meg persze ha nem köpnek be minket is.

- Holnap négykor indulunk, a nyugati autópályán csatlakozzatok, motorral megyünk – tisztázta a részleteket Jekyll. Egész hivatalosan csengett a hangja.

- Honnan ismerünk meg?

- Azt csak bízd rám. Itt az előleg.

- És a kölyöké?

- Bankautomatának nézel? Majd holnap megkapja – fejezte be, azzal elment. Láthatóan nem örült az üzletnek, én viszont annál inkább.

- Öregem, lehettél volna kevésbé nyers is. Különben ezer hála, hogy engem is viszel – vigyorodott el Yare, és ivott a poharából. – Nem tudom, hogy miért nem hagyott itt már az első mondat után.

- Mi kellettünk neki. Menjünk.

            Kellünk egymásnak. Igaza van, de mostanában mindenki így csinálja, hacsak nem akar rövid úton az ülésre kerülni – gondoltam vissza Jekyll szavaira, miközben az ágyamon fekve hallgattam az esőcseppek méla kopogását az ablakomon. A nyolcadikon kaptam szobát és jelenleg az egyetlen világítás a szobámban a szemközti neonreklám volt, melynek fényei a váltásnak megfelelően táncoltak a falon. Eszembe jutott, hogyha katonának mentem volna, valószínűleg én is ugyan ilyen értelmetlenül táncolnék.

Akár éjjel is lehetett volna, hiszen ide már nem jutott le a napfény, még délben sem, de a fémszekrényen álló óra piros kijelzője kitartóan hajtogatta, hogy délelőtt tizenegy van. Igénytelen volt az egész szoba, a berendezés mindössze egy félig olvadt asztal, egy ágy és egy nyikorgó ajtajú szekrény volt. Utáltam az egészet, és újra eszembe jutott egy hotel kétszáztizenegyedik emeleti szobája, ahol pár évvel ez előtt laktunk Cassyvel. Ő is utált leköltözni az alsó szintre. Talán jobb is, hogy nem kellett sokáig itt élnie. Régen még mi választottunk, hogy mit teszünk meg, és mit nem, de ma már... elég ebből! A fejesek a Föld tönkretételével sikeresen elérték az osztályok manifesztálódását. A felsőbb körök a százötvenedik felett szívhatták a friss levegőt, a középosztálynak a szmog jutott, nekünk az alsó szinten pedig patkány módjára kellett menekülni a savas esők által hátrahagyott savpárától, ami minden éjjel nyálkásan csapódott le a szintünkön.

Felkeltem és beálltam a zuhany alá. Épp mikor végeztem, beállított a kölyök. Az átlagnál is lelkesebb volt. Tudta, hogy úgy sem kérdem meg, hogy mi történt, ezért leült az asztalra, és belevágott.

- Mit tudsz a Főnixről?

- Honnan hallottál róla? – kérdeztem vissza, miközben megnéztem, hogy mennyi lőszerem is van, biztos ami biztos. Ha a csajt katonák üldözik, szükség lehet rá. Nem szerettem a tömegharcot, közelebb állt hozzám a csendes elintézési mód, de a kölyök miatt nem akartam visszamondani.

- Azt mondták a klubban, hogy a Főnix egy ideje feltámadt, és a Zorára megy. Azt mondták, hogyha most követnénk, mi is eljuthatnánk oda.

- Eljuthatnánk, hát persze – mondtam dühösen. Komolyan aggasztott, hogy Yare még mindig nem lát tisztán, így fejmosásba kezdtem. – Nyisd már ki a szemed, kölyök! Vagy százan maradtunk ebben a koszfészekben, és mindenkit keresnek. Inkább egy rendes állást kéne találnod.

- Régen nem ilyen voltál – válaszolt kedvtelenül. Talán igaza volt. Letettem a pisztolyt és komoran ránéztem. Lerítt róla, hogy csalódott. Talán Főnixben, talán bennem.

- Nem kellett volna belerángatnom téged. Maradj itt.

- Nem maradok – makacsolta meg magát és kiment a szobából, az ajtót bevágta maga után. Mindig ezzel tudatta, ha nem akart több marhaságot hallani tőlem.

Mivel még volt időm, jobb dolgom nem lévén leültem az ablak mellé, és bámultam az enyhén szétmart ablaktáblán kanyargó cseppeket. Főnix volt az egyetlen olyan fejvadász, aki élve került ki az ülésről. De túl sokan ismerik a katonák közül, semeddig sem juthat, nem hogy a Zorára.

- Hallo Zister, hátizsákkal vagyok, látsz? – hallottam a csaj csevegő hangját a bukósisakomban, de hogy hogy az istenbe’ találta meg a frekvenciánkat, arról fogalmam sem volt. Éltem a gyanúval, hogy valamilyen spéci radarral fogta be, de megtalálni a sávot anélkül, hogy tudná, hol keresse szinte lehetetlen volt, azt pedig csak Yare-nek mondtam meg, fél órája, mióta a tizenkét sávos pálya melletti bekötőúton dekkoltunk, és ha percenként nem ment el előttünk harminc motor, akkor egy sem. A fele legalább hátizsákos volt, de megérzésre kiszúrtam Jekyll és a nyomába szegődtünk.

- Látlak.

Jókor indultunk. A délutáni fényben az acélváros csillogása üdítően hatott a négyheti alsó szinti mocskos semmittevés után, előttünk a távolban pedig már látszottak az üvegházak. Itt termesztettek minden zöldséget és gyümölcsöt az elitnek, ezek voltak a legkevésbé génkezelt termékek. Én utoljára akkor ettem ilyet, mikor a hotelben laktam, vagy két éve.

- Gyertek elém – hallottam Jekyll parancsoló hangját, amint elhagytuk a város agglomerációját. Idő közben százhatvanra gyorsítva szeltük a betont és nem hittem, hogy Jekyllnek is ilyen járgánya lehet, bár első ránézésre komolynak tűnt. Azért nem okozott gondot megelőzni, viszont a kölyöknek nem tartozott az erősségei közé a motoros száguldás. Ilyen sebességnél minden mozdulat számított, és ő nem szeretett kockáztatni.

- Yare, mire vársz? – szólt rá a nő.

- Miért kell, hogy megelőzzelek?

- Dolgom van hátul.

- Majd én elintézem.

- Csináld azt, amit mondtam, vagy neked megyek – válaszolt türelmetlenül Jekyll és lemaradva, hogy mellé kerüljön, tényleg pár centi választotta el őket egymástól. Jobbnak láttam közbeszólni, mielőtt tényleg rámászik a kölyökre.

- Hagyd. Úgy megy, ahogy tud.

- Ha így tud, akkor jobb, ha még most visszafordul – morogta a csaj. Yare-re valószínűleg inspirálón hatott a közjáték, mert belehúzott. Sosem láttam még így vezetni, Jekyll elégedetten maradt le. A visszapillantóból láttam, hogy a hídon kilőtt egy motorost aki így másik két társára zuhant, de hárman már a helyükbe is léptek és nem adták annyira könnyen magukat, így Jekyllnek jelentősen le kellett maradnia, hogy a következő közelébe férhessen. Ezt a pillanatot választottam, hogy megdolgozzak a pénzemért és jobbról lemaradva én is leszedtem két motorost. Eddigre a civilek leállítottak az autóikat és biztos voltam benne, hogy már a rendőrség is úton van, így az autópálya a mi oldalunkon lassan kihalt, hárman távolodtunk a lehető leggyorsabban a várostól.

- Kösz – hallottam ekkor Jekyll hangját. Még feszült volt, de hallatszott rajta, hogy bízni kezdett bennem.

- Ezért fizetsz.

Egyre inkább az az érzés vett rajtam erőt, hogy a klubbeli megjelenése csak álca, de nem tettem szóvá. Ha inkább ilyen, mint olyan fecsegő, akkor elkísérem szó nélkül. Azért azt még mindig nem tudtam, hogyha tényleg tud lőni, akkor mi minek kellünk. Később megtudtam.

Utódok - Egyperces, 2015.

Sírás szorította a torkát. Már megvette a gyertyát s a virágot, ahogy azt illik, ahogy évekkel korábban is megvette a vasárnapi ebédre, mikor még összegyűlt a testvériség, s most egyre sebesebben haladt a márvány kőlapok és friss fakeresztek között hátra, messze el az úttól és a város zajától. Már nem bosszankodott a dugón, pattogó rohanáson és a tömegből kivillanó szitkokon csak ment a sírhoz, a megoldáshoz, az vonzotta oda, mint régen.

Egy fűz alatt megállt a vörös márvány előtt, aranybetűkkel rótt nevek sorolták az elhunyt nagymesterek nevét. Tiszta volt a sírkő, a koszorúval is alig volt dolog, ő pedig megilletődötten figyelte a nap sugarait szikrázni a kőlapon. Láthatóan mások is látogatták a nyughelyet, habár nem maradtak közülük sokan.

Tanácstalanul leste a jelet. Kis idő múltán rendbe tette a sír környékét miközben reménykedőn várta némán feltett kérdéseire a megoldást, de megnyugvás helyett egyre csak saját gondolatai zúgtak a fejében. Kicserélte a virágok vizét, de nem kapott hálás pillantást érte. Gyertyát gyújtott, de a lángok egykedvűen égtek, mint bárhol máshol a világon. Szél sem rezdült, nem volt ott semmi. Aztán megértette ő is és komótosan letette a vizesüveget és a kendőt, amivel áttörölte a követ.

A halottak elmentek, tanácsaikat míg éltek adták át, azon túl minden az ő saját döntése. Ekkor hallotta meg a rigót. Aztán a cinege énekét és hátrébb két varjú perelt, éles károgásukkal robbanásszerűen nyitották meg előtte a világot. Mindig is körülötte zsongott az élet, hogyan is nem hallotta eddig?

Bezárta a táskáját és kiment a temetőből. Nem talált ott semmit, csak önmagát.